Kiadó:
Foxtrot Records

Honlapok:
reverbnation.com/kaipadacapo
facebook.com/groups/kaipadacapo

Szinte hihetetlen, de a Kaipa története visszanyúlik egészen a '70-es évek elejéig.  A bandát Hans Lundin billentyűs és Tomas Eriksson bőgős alapította az akkor még csak 17 éves Roine Stolttal (The Flower Kings, Transatlantic). Az alapötlet az volt, hogy fúzionálják a klasszikus brit progresszív rockot (Yes, Pink Floyd, Genesis, King Crimson, Camel, Caravan) a "viking" népzenei hagyományokkal, ezért kezdetben (és most újra) svédül énekelnek. A formáció elég sok személyi változáson esett át, egyedül Hans Ludin billentyűs képviselte a folytonosságot ... egészen mostanáig. Ez a Kaipa ugyanis nem az a Kaipa, pontosabban az, de másképp, és bizonyos értelemben inkább, mint amaz, bár jogilag a helyzet fordítva áll. (???) Elmagyarázom.

A folytonosságot képviselő Kaipa Hans Ludinnal továbbra is létezik, sőt, szinte új életre kélt Per Nilsson gitáros (Scar Symmetry) és Jonas Reingold bőgős (The Flower Kings, Karmakanic) közreműködésével. Ez a "modernizált" változat olyannyira elnyerte szerkesztőségünk tetszését, hogy két legutóbbi lemezük (Vittjar - 2012, és Sattyg - 2014) kiemelt "igazgatói dicséretben" részesült nálunk. Na, most jön a bonyodalom! Talán enyhe lefolyású féltékenységtől hajtva (bár erre nincsenek rászorulva), vagy egyszerűen csak nosztalgiából néhány korábbi Kaipa tag (Roine Stolt, Tomas Eriksson, Ingemar Bergman) 2014-ben úgy határozott, hogy koncerteket adnak a három legelső album anyagával. Ez – elmondásuk szerint – annyira jól sikerült, hogy elkezdtek egy teljesen új közös  anyagon dolgozni Max Lorentz billentyűssel és Roine Stolt Michael nevű tesójával, aki gitározik és énekel.

A formáció a Kaipa Da Capo (Kaipa a legelejétől) nevet viseli, amit remélhetőleg leegyeztettek Hans Ludinnal, máskülönben hamarosan egy kellemetlen peres ügy kellős közepén találhatják magukat. Persze föltételezem, hogy a régi zenésztársak ma is jó kapcsolatot ápolnak egymással, mindenesetre kívülállóként elég barátságtalan lépésnek tűnik a dolog. Főleg azok után, hogy Roine Stolt azt nyilatkozta, a mai Kaipa (Hans Ludinnal) csupán stúdiózenekar, modern technokrata hangzással. Áúúú! Ez fájt.

Egyébként el kell ismerjem, hogy Stolt azért nem beszélt teljesen a levegőbe, a Kaipa Da Capo valóban régisulis, ma divatos (idegen) szóval élve "vintage" jelenség Hans Ludin (anya-)bandájához képest. Egyrészt az egész lemezt közös lekvározgatás (jammelgetés) közben írták, és egy az egyben, élőben rögzítették a stúdióban, ráadásul törekedve a '70-es évek analóg hangzásának megőrzésére (kialakítására?, utánzására?). Zeneileg a KDC kétségkívül hívebben őrzi a '70-es évek nagy példaképeinek stílusát, kísérletezőkedvét, Stolt pedig (bár alapból nem kedvencem annyira) itt igen változatosan penget, néha szívet melengetően Gilmourosan játszik (úgy a "Dark Side..." és "Wish You Were Here" környékéről).

Azoknak, akik ezt a stílusirányzatot (például az anyabandát) kedvelik, mindenképpen ajánlom a lemezt, de egyben felhívom a figyelmet, hogy a legelső Kaipa lemezekhez hasonlóan itt is svédül énekelnek. Nekem ez alapvetően nem okoz gondot, de biztosan akadnak olyanok, akiknek ez szokatlan, vagy egyenesen irritáló.

Tartuffe