Kiadó:
Szerzői kiadás

Honlap:
www.asphalthorsemen.com

Bevallom, éves listámról szóló cikkemből dorgálást érdemlő módon hagytam ki két, jobb híján southern-hard rocknak nevezhető, elitbe illő lemez említését. Külön öröm, hogy ebből egyik hazánk feltörekvő csapata, az Asphalt Horsemen – a másik a Monster Truck volt –, bár ha belegondolok a zenekart alkotók előéletére, ez egyáltalán nem meglepő. Mármint a színvonal, amire úgy gondolnánk, hogy ilyenre csak azok az amerikai-déli csapatok képesek, akik a horrorfilmek kliséiből ismert lepukkant falvakból verbuválódtak össze, hogy blues gyökerű zenéjükkel kifejezzék mindazt, amiben élnek és amiben szocializálódtak.

A beleélés azonban – mint oly minden más – úgy látszik sikeresen globalizálódott, és lehetővé tette a stílus olyasfajta prezentálását, ahonnan nem szaglik messziről a kelet-európai lét. Mert ennek a stílusnak a lelke az őszinteség, az a szeretet, aminek megvalósulását eddig csak genetikai forrásból születve tartottunk lehetségesnek  – még szerencse, hogy ez egyszer tévedtünk. Jómagam a southern jellegű rockkal nem sokat találkoztam – legalábis itthon – talán a Southern Special évtizedekkel ezelőtti, zseniális albumát említhetném, vagy a Southern Comfort nem régen megjelent lemezét, külföldön azonban burjánzó szubkultúra alakult ki, ami olyan együtteseket termelt ki magából, mint a   Lynyrd Skynyrd, a Little Caesar, a Black Stone Cherry, vagy a már említett Monster Truck, de ide sorolhatnám a Cinderella annak idején megosztó albumát, a "Heartbreak Station"-t is, aminek slide-gitáros, szájharmonikás megközelítése kivágta a biztosítékot a stadion rockot követelő fanok körében. Pedig nem is áll messze egymástól a két stílus, amire példa a jelen lemez is, ahol a jellegzetes, délies-bluesos hangulatot úgy sikerült beépíteni mondjuk a Whitesnake-jellegű dallamközegbe, hogy ember legyen a talpán, aki szét tudná választani a jól sikerült zenei integrációt.

Nem hinném, hogy a jelenlegi magyar énekesi közegből lenne valaki, aki hitelesebben, és stílus-relevánsabban tudná "kivágni" a southern rock sztenderdjeinek megfelelő vokális produkciót Lőrincz Károlynál, egyrészt, mivel Karcsi tehetsége révén minden stílusban megállná a helyét, és ha azt mondom, hogy engem Russell Allenre emlékeztet, akkor nem esek a magyar tehetségkutatók zsűritagjainak lelkendezős túlzásaiba, másrészt, mivel minden kiénekelt hangjából süt a műfaj szeretete és érzelmi lényegének befogadási képessége. Ez pedig ebben a közegben kötelező, mint ahogy annak a különleges hangulatnak is a megteremtése, ami olyannyira távol esik hazánk, vagy Európa zenei örökségétől. Talán éppen ezért is oly ritka a próbálkozás, azon belül pedig a természetesnek tűnő végeredmény, és talán ezért sikerült már a debütnek is dicsérő kritikák tucatjait kiharcolni a szakmai fórumokon. Mindezek ellenére úgy érzem, mostanra érett össze igazából a csapat, és az a zenei világ, amit idevarázsoltak: ha meghallgatod a "Thank You"-t, vagy a nyitó "Down In The Dirt"-öt,  egyből egy másik földrészen – nem Ázsiában! – találhatod magad, mindezt olyan optimizmussal és jókedvvel prezentálva, ami csak a lélekből jöhet. (Nem véletlen koncertjeik döbbenetes ereje, amit a lemezen is tapasztalható erőteljes, mai hangzás fizikai aspektusból is kidomborít.)

A blues-riffekre ráültetett autentikusan sodró ütemek, az organikus hangzással megszólaló herfli és a hullámzó, pulzáló dallamok úgy ragadnak magával, mintha pszichedelia rejlene bennük – ami persze távol áll ettől a világtól –, mégis, van valami bensőséges, de nagyon is földön járó tartalma az egésznek, ráadásul úgy, hogy bőven adagolnak az ezeket a jelzőket nem igazán birtokló aréna rockból is: a végeredmény így olyan, ami megállná a helyét egy ismerős blues kocsmában, de hatalmas csarnokokban is, mert nem térhez és időhöz kötött.

Az Asphalt Horsemen egyszerű eszközökkel, és azok kiváló alkalmazásával, valamint nagyfokú zenei alázattal tudott valami újat, országhatáron átnyúló minőséget hozni a magyar rockzenei színtéren, az, hogy mennyire lesznek a kritikákon túl sikeresek, már csak a szerencse dolga, mert a "southern" szabadság-érzés idevarázslásában hiba nincs. Ez itt most bizony valami Amerika!

Garael