Tombor Nándor egyszemélyes projektje igen aktív, hiszen az előző anyag óta csupán néhány hónap telt el. Az idei EP mindösszesen 20 perc játékidőt ölel fel, ami egyrészről korrekt, hiszen nem teljes lemezanyagról beszélünk, másrészről ez a 20 perc olyan tömény zenei dózis az agynak, mint a cukrászdában egyben letolt mézkúp & japán torta kombó a gyomornak. 

Egy biztos, nem fogjuk három hallgatás után azt érezni, hogy a könyökünkön jön ki, de hátulütője is van, jelesül, hogy a nagyon elborultakon kívül azért mindenki szereti (még a prog klubon belül is), ha van valamiféle zenei kapaszkodó. Itt én négy meghallgatás után sem érzek ilyet. Jobbnál jobb progresszív rock/metal témákat hallok egymáshoz, egymásra fűzve, megállás nélkül, ami nem jelenti azért azt, hogy homogén, leküzdhetetlen monolit lenne az anyag. Nem könnyű hallgatnivaló, de az egyes témák mindenképpen élvezhetőek és kellően változatosak. 07:40-nél pl. elindul egy magyar népzenés, bartókos közjáték, ami kimondottan üdítő, itt mindig felkapom a fejem, ebből, ilyenekből lehetett volna többet és bátrabban megjeleníteni, legalábbis az én ízlésem szerint.

De ahogy az első lemez kapcsán leírtam, a projekt teljesen önazonos, egy zenei, művészi önkifejezés és pontosan annak készült, ami lett. Tombor Nándor muzikalitásának, lelkének aktuális lenyomata, ami mindenképpen elismerésre méltó, és főleg a mai zenei silányságban mindenképpen tisztelni kell. Nándor minden hangszert magabiztosan szólaltat meg, illetve programoz; zeneileg az "Azure" is kikezdhetetlen. Az EI nem szól mindenkihez, sőt az igazat megvallva, azt hiszem, hogy relatíve kevés emberhez szól, de ha a művészet kizárólag a hallgatók eléréséről szólna, akkor megszűnne önkifejezésnek, művészetnek lenni, kisgrófónak hívnák, minőség helyett mennyiség lenne, és lehetne vele hizlalni az elbutult fejeket.

Túrisas