Honlapok:
www.miserium.com
facebook.com/Miserium
miserium.bandcamp.com

Szögezzük le keserűen az elején: azon kevesek közé tartozunk, akiktől elviekben támogatásra és pozitív recenzióra számíthat a Miserium progresszív rock/metal muzsikája. És szögezzük le önkritikusan, meg még keserűbben: elmaradt ez a támogatás. Csupán egy aránytalanul rövid és sommás, leegyszerűsítő összegzéssel fizettem ki őket a 2013-as éves toplistámban: "Végül, de messze nem utolsósorban külön, kiemelt dicséret illeti még a hazai Miserium zenekart is. Nem csak azért, mert az Álomszínház 'Space-Dye West' dalából sikerült megírni egy egész lemezt Opeth köntösben 'Return To Grace' címmel, hanem mert mindezt nagyon színvonalasan és élvezhetőre hozták össze."

Oké, dicséret lenne ez, és biztos nem is élték meg sértésként, de a debütáló lemez azért ennél lényegesen több volt. Nem, vagy alig lehetett rajta fogást találni, ráadásul szerepelt rajta egy rakat vendég, a hazai rock/metal élet jelesei közül. Ahogy most újra elővettem a lemezt (persze, hogy megvettem, naná!), végig lekötött, minden pillanatában minőségi progresszív metal anyag, ráadásul egy teljesen saját zenei arculattal, még ha az általam említett kapaszkodók nem is légből kapottak.

A Miserium most ott folytatta, ahol a "Return To Grace" véget ért. Talán kevesebb vendéggel, de változatlan minőségben. Nagyon nem is lett volna értelme változtatni, hiszen teljesen önazonos és felismerhető a zenei világuk. Egy újabb, az elejétől a végéig, minden apró részletében megkomponált, a névből és témaválasztásból (trójai háború) adódóan némileg depresszív, borongós, de nagyon is dallamos, változatos anyag. A Miserium erőssége számomra egyértelműen az énekdallamokban van. Hangszeresen is nagyon jók, de ez a progresszív műfajban szinte kötelező elvárás, ettől még lehetne minőségi, de tucatprodukció. Ahogy a dalokat felépítik, ahogy egymásba fonódnak a többszólamú, vagy kettesben énekelt, vagy egymást kiegészítő énektémák, ahogy kibontakoznak a kompozíciók, az egészen egyedi és a sokszor egydimenzióssá, kiszámíthatóvá vált proggie mezőnyből is felismerhetővé teszi őket, ez pedig nagy kincs. Van ezúttal is szélsőséges zenei kifejezésmód, hörgés és ehhez adagolt szigorú riffelés, de az összkép egy szomorúságában is szépséges, fennkölt, emelkedett, összetett, de ezzel együtt is könnyen befogadható zenei utazás a kezdő "Origin"-tól a lezáró "When Memory Fades"-ig.

A debütáló albumról nekem óriási kedvenc az "Out Of Reach", azzal a lezáró és észbontó Vörös Attila vendégszólóval. Új kedvencet most nem avattam, maradt a "...Reach", de ez természetesen nem jelenti azt, hogy az "Ascension" gyengébbre sikerült volna. Személyes ízlésem szerint talán jobbra sem, legalábbis most így érzem, de hozták azt a minőséget, amivel bőven állják a versenyt a legtöbb progresszív metal bandával még nemzetközi összehasonlításban is.

Túrisas