Kiadó:
InsideOut

Honlap:
www.johnmitchellhq.com

Az idei év első negyede egyelőre a sci-fi rajongó rockereknek látszik kedvezni. Arjen Lucassen pár hete piacra dobta az egyik legjobb (dupla!) Ayreon albumot, amit valaha készített, most pedig az Arenából, It Bitesból, Frost*-ból ismert brit neo-prog szellemóriás, John Mitchell jelentkezett be egy összefüggő "űrtörténettel" – nem minden előzmény nélkül! A Lonely Robot Mitchell szerelemgyermeke, melynek története 2015-ig nyúlik vissza, amikor is "Please Come Home" címmel megjelent a projekt első lemeze. Semmiféle magyarázattal nem tudok szolgálni arra, hogy annak idején miért nem született az anyagról recenzió (figyelmetlenség, időhiány, a bőség zavara? – mind olcsó kifogásnak tűnnek!), pedig bizonyítani tudom, hogy a CD ott lapul a gyűjteményemben a Liquid Tension Experiment és Jon Lord albumok között (1000 fölött már indokolt az ABC sorrend!).

A Lonely Robot lényegében egyszemélyes projekt, hiszen a dobokat kivéve minden hangszeren Mitchell játszik, ő énekel, de a hangmérnöki és produceri teendőket is ő vállalta. Mindenkit megnyugtatok, hogy ez nem válik a muzsika kárára, sőt, olyan alkotói szabadságot jelent, amit Mitchell maximálisan kihasznál – a mi javunkra. Régebben hatalmas rajongója voltam a brit neo-prog formációknak, de ez az érzelem az utóbbi időben nagyon elhalványult (elsősorban a Marillion nyűglődése miatt). Most azonban Mitchell visszalopott valamit a régi varázsból; meg kell mondjam, régen hallottam ilyen színvonalas produkciót a műfajban.

A Lonely Robot úgy tűnik, nem egyszeri és megismételhetetlen inspiráció volt Mitchell életében, mert a "Please Come Home" után képes volt még egy hasonlóan színvonalas albumot írni, ami nekem egyelőre még jobban is tetszik elődjénél. A hab a tortán, hogy a nyilatkozatok szerint alighanem trilógia lesz a dologból: a történet, a zenei gondolatfűzés tovább folytatódik. Az alapsztorival most nem untatnám a Tisztelt Nagyérdeműt (tessék utánaolvasni!), igazából a projekt muzikalitása a lényeg: a tudományos-fantasztikus filmek betétdalainak, zenéinek és a brit neo-prog mozgalom legjobb pillanatainak varázslatosan atmoszferikus keveréke lassan, sejtelmesen kibontott dalszerkezetekkel, szépen megkomponált gitárszólókkal. Ütős receptúra!

Nem állítom, hogy életvidám, könnyen emészthető, azonnal ható anyag született; hangulat és egyfajta kitartás (éhség?) kell hozzá, de ahogy mondani szokás: lassú víz partot mos. Ez a szelíd erővel hömpölygő, súlyos zenei folyam egy idő után minden ellenállást alámos, letör, elsodor.

Tartuffe