Bob Katsionis: Prognosis & Synopsis (2018)

y_149.jpg

Kiadó:
Symmetric Records

Honlap:
bobkatsionis.bandcamp.com

Hat teljes év elteltével jutott el odáig Bob Katsionis, a Firewindből és az Outloudból ismert gitáros-billentyűs virtuóz, hogy kiadja ötödik szólólemezét, amely a beszédes "Előrejelzés & Összefoglalás" címet kapta. A muzsikus előzetes nyilatkozata szerint ez az album egyszerre összegzi eddigi munkásságát és jelöl ki neki zenészként, dalszerzőként új utakat. Hááát, nem tudom: az összegzés még rendben volna, de az előremutató jelleget nem igazán érzem rajta. Egyszerűen nem különbözik elég markánsan a korábbi anyagoktól...

Természetesen Katsionis most is az összes hangszert maga kezelte, kivéve a dobokat, mert azokat egy Vangelis Moraitis nevű úriember játszotta föl az athéni Sound Symmetry Studióban. Meg kell mondjam, tisztességes iparos, de nem vagyok oda meg vissza sem a soundjáért, sem a stílusáért.

Az a nagy büdös helyzet, hogy nehéz belekötni ebbe a muzsikába, de nehéz érte rajongani is. A maga nemében szórakoztató, kerek kompozíciókba foglalt, kifejezetten dallamos és technikás anyag, de valahogy sterilnek hat. Szerintem sokat dobna rajta egy jó énekes, de Katsionis ragaszkodik az instrumentális formátumhoz; a legutóbbi lemezen (Rest In Keys) pl. volt néhány énekes nóta is, de a "P&M" ebből a szempontból ortodox instru kiadvány.

Lehet, hogy mellétrafálok ezzel, de nekem az a benyomásom, mintha a tény, hogy Katsionis két hangszer szólistája, nem érte, hanem ellene dolgozna. Mintha a billentyűk dominálnának, de mégsem mondanám szinti lemeznek, miközben gitáralbumnak vékony. Főleg azok után, hogy a "Dark Matter" és a "The Messenger" konkrétan olyanok, mintha a híres honfitárs, Vangelis, vagy Jean-Michel Jarre lemezére készültek volna (mellékesen jegyzem meg, a most 70 éves Jarre "éltes" kora ellenére bazi jól tartja magát).

Ebben a kategóriában Janne Viljami Wirman (Children Of Bodom) "Warmen" projektje hozzám közelebb áll, bosszant is módfölött, hogy a 2014-es "First Of The Five Elements" (2014) albumot lényegében lehetetlen beszerezni. Úgy tűnik, engem a Firewind gárdája mostanában nem tud lázba hozni. A tavalyi Firewind szerintem határozottan gyöngére sikeredett, és Katsionisnak is hallottam már izgalmasabb szólólemezét. Gus G.-ra hárul a feladat, hogy megtörje az "átkot"; április 20-án jön a "Fearless" című új szólóanyaga, ezúttal trióban, Dennis Warddal (Pink Cream 69, Unisonic) a mikrofon mögött. Hááát, nem tudom, nem valami szívderítő...

Címkék: lemezkritika