Kiadó:
Steamhammer/SPV

Honlap:
www.axel-rudi-pell.de

Már hosszú-hosszú évek óta azt gondolom, hogy sehová nem vezet, sőt visszaüt, ha valaki más produkciójában a hibát keressük; az alkotás, a kreativitás – főleg ha azzal nem másokat akarunk provokálni, hanem a saját belső, világunk, érzéseink kibontakoztatása a cél – az érték. Az pedig fel sem merül bennem, hogy jó Pell mester netán provokálni akar. Ha létezik a világon önazonos, senkinek megfelelni nem akaró produktum, az pontosan ARP életműve. És bőven, minden irónia nélkül beszélhetünk, ráadásul tartalmas életműről. A másik pozitívum és mindenki számára megszívlelendő tanulság, hogy nemcsak üres frázis az, hogy ha valaki kitűz maga elé egy elérni kívánt célt, és állhatatosan soha nem mond le annak beteljesüléséről, a maga részéről pedig mindent megtesz ennek érdekében, akkor azt bizony el is éri.

Axel Rudi Pell pedig mert nagyot álmodni. Gitáros, sőt gitárhős akart lenni, és sikerült neki. Ráadásul német területről indulva, ahol azért volt konkurencia. Ezt már senki nem veszi el tőle, és őszintén szólva elvitathatatlan teljesítmény. Az a tény pedig nemhogy leértékeli, de értékesebbé is teszi mindezt, hogy ARP tulajdonképpen nem tanult meg rendesen gitározni. Szólógitárosként kimondottan és meghökkentően amatőr maradt. Rajongásig szereti viszont azt a leginkább Blackmore nevével fémjelezett zenei világot, ami folyamatosan hallható lemezein és amit mára saját magára szabott. Igen, létezik ARP stílus, még a szólóiban is, igaz, utóbbi nem föltétlen kellemes hallgatnivaló a fülnek a szakma felől nézve. De mint mondtam, ez talán nem lényeges, sokkal többen vannak, akik ezt figyelmen kívül hagyják, és akik szemében ARP egy megalkuvást nem tűrő, üzleti szempontokat, divatos zenei trendeket figyelmen kívül hagyó gitárhős. 

Ők most is megkapták, amit vártak. Kiváló muzsikustársainak és főleg Johnny Gioeli torkának köszönhetően a lemez hallgattatja magát, és azt is el kell ismerni, hogy Herr Pell egyáltalán nem rossz zeneszerző. A "Long Live Rock" és a "Slaves On The Run" kimondottan jó dalok, de két tételt kivéve a többin sem érzem, hogy gáz lenne. Az egyik ilyen a "Truth and Lies" instru, ami megítélésem szerint már egészen kínosan amatőr (linkelt videóban 25:20-tól), valamint a "Towers Of Babylon" ami a kötelező keleties-málhás magnum opus helyett a (nagyon) szegény ember Stargazer/Gates Of Babylonja lett. Rajongóknak viszont megvan az éves betevő és mondom: simán lehet, hogy nekik van igazuk.

Túrisas