Kiadó:
Hammer Records

Honlap:
facebook.com/ACELSZIV.OssianTributeBand

A megosztó emberekről általában csak haláluk után szokott kiderülni, hogy igazuk volt, vagy sem: Paksi Endre esetében – aki kimondva, kimondatlanul egyet jelent az Ossiannal, még akkor is, ha ezen lemez Rubsics Ricsivel történő együttműködésük 20. évét is megünnepli – jelen tribute kiadvány tanúskodik arról, hogy az Ossian élt, él, és élni fog! Lehet persze megmosolyogni a patetikusságot, de egyrészt ez az album az ünneplés ideje, és ilyenkor ne kelljen már keseregni, másrészt a feldolgozások azt bizonyítják, hogy a jó dalok bármilyen zenei környezetben jó dalok maradnak, kivéve, ha a feldolgozott szerzeményt annyira átformálják, hogy arra már az anyja, izé, apja sem ismer rá. Ebben az esetben viszont tényleg kerülhet kaki a palacsintába, még szerencse, hogy az a pár darab nem tudta elrontani a díszvacsorát.

Ez utóbbiról tehát csak elvétve beszélhetünk, és ha a szülinapi ajándék háromnegyedét nézzük, akkor büszkén jelenthetjük ki, hogy az Ossian dalok olyan doppinggal szolgáltak a tisztelgő csapatok részére, amivel saját maguk eddigi teljesítményét is jóval túlugrották. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy hirtelen megtanulták a szakma csínját-bínját, esetleg megszállta őket a tehetség és az ihlet, pusztán a szerzemények voltak olyan jók, ami a résztvevőkből kihozta azt a bizonyos állatot.

Érdekes egyébként, hogy Endréék már voltak szereplői feldolgozás-albumnak, bár ott ők is a tevékenykedő brigádba tartoztak: a Moby Dick tiszteletére összerittyentett "Bálnavadászok"-on olyan dicséretre méltó szigorral darálták le Smiciék "Jusson eszébe" figyelmeztetését, ami még azokat is elismerésre késztette, aki nem tartoztak az Ossian Baráti Körbe, sőt, talán még az Elviselők Klubjába sem. A magyar thrash éllovasa szerencsére nem maradt adós, és a "Rocker vagyok"-at zeneileg "Thrasher vagyok"-ra variálva megírták a stílus új himnuszát.

A lemezt végighallgatva az a benyomásom, hogy általában azoknak a csapatoknak sikerült túllépniük saját árnyékukon, akik szigorúbb, vagy modernebb környezetbe ültették át a klasszikusokat, így az olyan "ordibálós" együttesek is győzelemre tudták vinni a küldetést, akik eszköztárából eddig hiányoztak a dallamok. A Road groove-orintált menetelése, a Moby Dick Smicibe-oltott zsörtölődése, a Crystal Viper – szerintem az album csúcspontját jelentő – power-thrash sikolydarája, a Dorothy Virrasztókba oltott – ezúton is Isten nyugosztalja Scrofát, Szebeni Jánost – gyászmetál próbálkozása (a refrén persze már inkább jó értelemben vett lakodalmas, mintsem kesergős), a Romantikus Erőszak Szörényi rockoperás felfogása, a Leander Kills folkos hangulatvarázslása kiválóan bizonyítja, hogy a választott darabok megállják a helyüket "idegen földön" is.

Persze voltak, akik hiába formálták a maguk képére a dalokat, nem tudtak sem hozzátenni és – szerencsére – sem elvenni semmit az eredetiből: a Tales Of Evening elfinomkodta, az Archaic a refrént elsumákolva darabolta szét szerencsétlen áldozatát, a Dalriada feldolgozásából pedig fájóan hiányzott a népi hangzás. Ők persze még megúszták egy egyszerű vállrándítással, de a nagy hármas, az Omen, a Lord és a Tankcsapda – véleményem szerint – sajnos elbukott a vizsgán. A "Szenvedély"-ből éppen a dal címe hiányzik, Endre egyszerűen jobban, beleélősebben énekli az eredetit, mint Koroknai Árpi, aki mintha unná az egészet, a Lord és a Tankcsapda hozzáállását pedig sajnos nem értem: két olyan himnuszból formáltak lírai (?) balladát, melyeknek éppen a lényegi eleme a forradalmi hangulat. Az "Acélszív" Lord-féle feldolgozását hallgatva így végig attól rettegek, mikor áll le a becses fémszerv, Tankcsapdáék pedig mintha egy nagy Fűpázsit (természetesen orvosi alkalmazású) közepén pöfékelve próbálnák meg fel-felszedegetni az elvesztett fonalat.

Nem sok magyar zenész dicsekedhet ilyesfajta tribute albummal, ami ráadásul jól is sikerült: remélem, hogy az Ossian még hosszú ideig fog egy újabb tisztelgésre való csokor alapanyagául szolgálni. Addig is, pumpáljon hevesen az az Acélszív!

Garael

Bocsánat, Gari, csak néhány gondolat, mert ez már régóta motoszkál bennem, az írásod pedig erre egy megfelelő alkalom, Tehát: szerintem jó lett a lemez, maga a Hammer gesztusa pedig igazán nemes.

Ami pedig a lényeg: nagyon régi olvasóink emlékezhetnek arra, hogy nekem is volt konfliktusom Endrével, bár az alapvetően félreértés volt, nem tehettem a letiltott interjúról, azt a Rockinform akkori főszerkesztője nem engedte nyomtatásba, mert szerinte provokatív kérdéseket tettem föl. Igen, ebben volt részigazság, ezért utólag megkövetem Endrét, ugyanis itt-ott cinikus voltam, teljesen jogtalanul, az élet pedig őt igazolta. Totális ellenszélben és állandó gúnyolódások mellett tette azzá az Ossian-t, ami. Ehhez képest pedig tényleg szánalmas, hogy néhányan éppen a szakmából a mai napig egy napot nem hagynak ki, hogy arról a bizonyos debreceni koncertről ne vicceljenek egy kicsit. Ezzel én semmi közösséget nem tudok és nem is akarok vállalni. Ha messze nem is vagyok rajongó, egy-két dalukat nagyon szeretem, Paksi Endrét pedig Isten éltesse!

Túrisas