Kiadó:
Prosthetic Records

Honlapok:
www.martyfriedman.com
facebook.com/martyfriedman.official

Igen, jól látjátok, az ott egy névre szóló, dedikált CD booklet a képen, amit Gábor cimbora intézett nekem tegnap előtt Los Angelesben a Mesterrel, majd felhívta a figyelmem, hogy Marty emlékei szerint a turnéjuk tavasszal Budapestet is érinti, és ha akarok csodát látni, hát menjek el.

Nos, nem tudom, hogy jól emlékezett-e, még nem néztem utána, de az biztos, hogy legutóbb sem érdekelt sok embert a pesti koncert, pedig azóta érdemben nem sok minden változott. Neki még mindig nagyon sok, nekem meg még kevesebb... Merthogy akkor ezt írtam: "Mióta felfedezte magának a japán popzenét és a mechanikus ritmusokat (értsd: csűrdöngölős technót!), azóta nekem is sikerült néha összekötni véle a bajuszt. Illetőleg inkább hajat, mert az mindkettőnknek van, igaz, a világ legigazságtalanabb leosztásában. Iszonyú rőzse nőtt ennek az apró embernek a fejére. Csupán az a hajtömeg, ami az irdatlan headbang közben a hangolókulcsokra csavarodott és kitépve ott lifegett immár gazdátlanul, mennyiségében szinte versenyképes volt az én összesemmel, minőségében pedig alázta." – Jó, az is igaz, hogy alábbhagyott a gépi ritmusok iránti rajongása, de ez az instrumentális művészet tényleg szinte csak a szakmának szól, techno ide, riffek oda. Ha van jó énekes és jó dalok, akkor eladható a banda szar gitárossal is, nevet nem írok (de vasárnap éppen nálunk koncerteztek...), ha pedig instru a játék neve, akkor szinte csak Vai és Satriani, esetleg G3-ra hízlalva plusz egy fő...

Mindegy, mi itt szívesen írunk 10 embernek is, akkor meg pláne, ha törzskommentelőnk felhívja a figyelmet, hogy zseniális az új Friedman koncert, amiről maga a Mester is akként nyilatkozott, hogy "főhajtás azon élő albumok előtt, amelyek gyerekként ledöntöttek a lábamról. Maga a zenei tartalom modern és korszerűen erőteljes, de ahogy mindezt prezentáljuk, az mindenképpen old school: a show felépítése, a közönség részvétele, a dalok különleges, élő hangszerelése volt az, ami kölyökként lenyűgözött, és én is azt szeretném, ha a közönség úgy érezné a lemez hallatán: valami különlegeset kap."  Elfogult vagyok és fülig érő szájjal oda-vissza hallgatom az anyagot, de azért őszintén megmondom, hogy a fenti lelkesedés után a dalok egy kicsit szabadabb értelmezésére számítottam, több impróval, váratlan pillanattal. Mondjuk úgy, ahogy a Deep Purple tette, amikor még Marty gyerek volt. Mondanám, hogy ilyen mágikus pillanat a "Tornado Of Souls" szólójának és Slade-klasszikus (My Oh My) megidézése a "Mutation Medley"-ben, de egyrészről a "Souls" már a pesti koncerten is előkerült a "semmiből", másrészt azért kevés az anyagon az ehhez fogható, dalszerkezetből kilépő váratlan libabőr. A mexikói közönség kétségkívül ad egy pluszt a folyamatos és hangos "Marty-Marty!" -kórussal, de ez megint csak kötelező elem, ha az USA-tól délebbre rögzít az ember élő anyagot.

Félreértés ne essék, a lemez számomra abszolút csúcsteljesítmény, mert annyira szeretem a dalait, hogy nagyon-nagyon, a "Wall Of Sound" az éves toplistám ezüstérmese és tény, hogy hangulatában így is köröket ver az előző "Exhibit Live In Europe" című koncertanyagára, de akit eddig hidegen hagyott a játéka, azt ez a lemez sem fogja meggyőzni.

 Túrisas