Kiadó:
Frontiers Records

Honlap:
facebook.com/TrondHolterOfficial

Utólag végigolvasva Trond Holter (Wig Wam) Jorn Landéval közösen készített 2015-ös lemezének kritikáját, ma már úgy gondolom, kicsit szigorú voltam. Mentségemre legyen mondva, hogy a hideg ráz ki (és nem a jó értelemben) a drakulás, vámpíros történetek közhelyességétől (hogy ne mondjam: ostobaságától). Nem mellesleg akkori zenei ítéletemet alapvető megállapításait tekintve ma is helytállónak tartom: Jorn Lande kiváló teljesítménye ellenére (ezen mondjuk olyan rettenetesen nem lepődünk meg, ugye?) a "Swing Of Death" kicsit egyenetlen, csapongó, inkoherens anyag lett, amit viszont darabjaiban alkalomadtán tök jó hallgatni.

Akkor a kommentekben ért is kritika az ítéletem "elhamarkodott és igazságtalan" volta miatt. Nem kis megelégedésemre, utólag maga Trend Holter is valamelyest igazolni látszik a véleményemet. Amikor ugyanis Norvégiában színpadra állították a rockoperát, Trond is érezte, hogy a történetben (zenei értelemben is) vannak hiátusok. Ezeket új dalokkal igyekezett orvosolni, kiegészíteni, kerekebbé tenni, majd rájött, hogy az új anyagból, némi erőfeszítéssel kijönne egy másik album is. Ebből lett a "Vlad The Impaler".

Ezúttal nem Jorn énekelte föl az anyagot, hanem Nils K. Rue, aki a Pagan's Mind (számomra is) fájdalmas inaktivitása miatt pont nagyon ráért. A csere valószínűleg azért történt, mert a színpadra állított darabban is ő játszotta a főszerepet. Egyébként tökéletes választás erre a posztra úgy hangi adottságai okán (van benne valami gonoszkás és hisztérikus), mint kicsit őrült/ijesztő fizimiskája miatt (lásd a mellékelt videót!). Eva Iselin Erichsen személyében kapott egy női partnert is, aki érdekes színt és egészséges egyensúlyt hoz a mixbe.

A darab koncepciójára továbbra sem vagyok hajlandó időt pazarolni (jót nem tudok írni, rosszat meg minek), de zeneileg érezhetően kompaktabb, átgondoltabb, egységesebb anyag született. Lehet, hogy valakinek hiányozni fog majd Jorn hangjának jellegzetesen "északi", hátborzongató hidegsége, de a maga módján, ha kicsit másként is, Rue simán képes hozni a figurát. A vastagabbra kevert hangzás is része annak, hogy Holter projektjének második fölvonása tett egy fordulatot (ha nem is túl éleset) a hard rocktól a metál felé.

Lehet, hogy a körítés frusztrálna egy picit, de nagyon megnézném élőben ezt a fölturbózott, friss vérátömlesztésen átesett darabot. Mondjuk, ezért nem fogok Norvégiáig utazni...

Tartuffe