Warkings: Reborn (2018)

warkings.jpg
Kiadó:

Napalm Records

Honlap:
www.warkings.rocks

A kissé felemásra sikeredett Dream Evil visszatérés bevallom, elszomorított kissé, hiszen a csapat egyike volt az állandóság zenei példamutatásának, már ami a harcias, indulós, a Manowar "europizált" jegyeit mutató megalkuvásmentes kiállást jelenti. Aztán jött a Warkings, és a bánat úgy röppent el, mint nyílvessző a levegőben, hiszen itt van, amire vágytam, és amit a svédektől nem kaptam meg. Ráadásul az énekes hangja kísértetiesen hasonlít az utánozhatatlan Niklas Isfeldtéhez, és mivel minden zenész bevetette a "vegyünk fel maszkokat, majd kanyarítsunk köréjük valami ostoba eredettörténetet", már-már azt hittem,  hogy dalos pacsirtánk egy új projekt keretében dalolja ki azokat a dallamokat, amiket a Dream Evil legutóbbi albumán nem sikerült neki. A valóság azonban más: a kémek jelentései szerint a banda osztrák központú, mégpedig a Serenity tagjaira épül, az énekes pedig Georg Neuhauser, aki képes elhitetni a hívőkkel, miszerint a Metal God – nem, nem Halford, hanem az, akit a Dream Evil énekelt meg jó pár évvel ezelőtt – kegyet gyakorolván csettintett egy nagyot, és megteremtette "Nick Night" hangi klónját, hallelujára késztetve ezzel a harcra vágyó embereket, akik mostanában nem is katonák, hanem politikusok.

A Warkings nem árul zsákbamacskát, zenéje valahol a Manowar és az említett Dream Evil között mocorog, olyan szövegi frázisokat pufogtatva, amitől még Eric Adamsnek is könnybe lábadna a szeme, ráadásul a viking mitológiával a nagy testvér is foglalkozott már, úgyhogy szabad a vásár, s ha a Manowarnak nem volt ciki, a Warkingsnek miért is lenne az? (De van itt a spártai katonától a gladiátorig minden, ami egy kamasz számára az azonosulást jelentheti, bár az említett alakok filmbeli sikerei ennél jóval masszívabb rajongótábort sugallanak.)

A dalok azonban kitűnőek, már ha szereted az említett elegyet, és nem fittyen le a szád az ökölrázós himnuszok hallatán, melyek szinte menekülnek a progressziótól és a csavaros megoldásoktól. Nem, kérem, ez itt a himnuszok daloskönyve, melyek hallatán szinte látod magad előtt Odint, ahogy kalapácsával szétzúzza azokat, akik szerint ez nem metal, pusztán az óvodások honvédelmi nevelésére létrehozott kliségyűjtemény, gitárral és dobokkal előadva.

De én most nem is a fanyalgókhoz szólok, inkább azokhoz, akik velem örvendeznek egy ilyen ismeretlenségből előbukkanó harcos hallatán, mert valljuk be őszintén, az utóbbi időkben némi hiány mutatkozott a világot megváltani akaró hősök piacán, amire hiába a hangszeres tudás, vagy a  buliszellem: ehhez a mutatványhoz lelkesítő dallamok és egyértelmű, a legbutább katona számára is érthető stratégia kell – ez pedig már az ókorban is sikerre vihette a harcot, főleg, ha hatszoros túlerőben volt a győzelemre éhes csapat.

Fel hát az öklöket a levegőbe, és induljon a headbang, ennyivel talán mi is hozzá tudunk tenni az istenek győzelméhez, messzire űzve a Ragnarök végső pusztítását.

Garael

Címkék: lemezkritika