Kiadó:
Melodic Revolution Records

Honlap:
mrrmusic.com/wings-of-destiny

Milyen zenét játszhat az a banda, akik a Firewind és a Masterplan meghatározó alakjait kérik fel vendégszereplésre legújabb albumukhoz? Kitaláltad: másmilyet. Ez persze még nem gond, lehet attól jó valami, hogy reklámfaktorra csökkentjük a meghívott zenészek közreműködését, és a Wings Of Destiny éppen ezt is teszi. Mármint jót: a lemez, ha nem is többszereplős, magán viseli az európai metal operák minden vonását, síptól, dobtól, szimfonikus háttértől kezdve a folk elemeken keresztül az a capella magával ragadó hatásvadászatáig.

A Costa Rica-i banda nem kezdő a szakmában, jóllehet, én még egyetlen lemezükkel sem találkoztam, de a jelen teljesítménynél fogva biztos, hogy pótolom a hiányosságot, és abban is biztos vagyok, hogy Bob Katsionis, Roland Grapow, és Henning Basse sem fogja szégyenkezve visszaidézni a "Revelations"-ben alakított szerepüket. Az album egyébként koncept sztori, a szokásos dark-fantasy elemekkel és a szokatlanul erős hangulati hatással, ami úgy kergeti be a hallgatót a történet labirintusába, hogy ne legyen kedve megtalálni a kiutat. A szerzemények ennél fogva gyakran változtatják arculatukat, akár magán a számon (nem az enyémen) belül is, kissé töredezetté téve a hallottakat, de a magabiztos és a képzettséget virtuozitásba oltó hangszeres tudás – ikergitár és neoklasszikus szóló rules! – nem engedi, hogy figyelmed is úgy repedjen széjjel, mint a feszültséggel teli üvegpohár.

A fiúk egyébként nem éltek az euro-metal közönségcsalogató pajkos-mézes dallamaival, és ezért kell néhány hallgatás, hogy előbukkanjanak azok a rejtett értékek, melyek első hallásra talán nem nyilvánvalóak, de mindenki nyugodjon le a…fotelébe – a türelem ha nem is rózsát, de kellemes perceket teremthet.

Térjünk vissza egy pillanatra az opera jelleghez: Anton Darusso képes a hátán, izé, a hangján elvinni az albumot – amire a zenésztársai miatt szerencsére nincs szükség –, de úgy gondolom, David DeFeis két operát is adna azért, ha képes lenne annyi hangon rekeszteni, süvíteni, morogni, hörögni, dallamosan és még dallamosabban énekelni, mint a csapatfőnök, aki így, képletesen szólva, a szerepekhez klónozza magát, ami még a tudományban is elismerendő tény, bár zenében megvalósítani azért talán könnyebb.

A nagy megelégedések közepette egyetlen dolgot hiányolok, mégpedig egy azonnal ütő, amolyan rávezető sláger jelenlétét, mert egyfolytában végighallgatva a lemezt, lehet, hogy megfekszi az egyszeri, bohókás dallamvezetéshez szokott euro-power hívő gyomrát, főleg az olyan szerzemények esetében, mint a blast beat-tel felvezetett és black rikáccsal riogató, ám aztán "észhez térő" "Possessed".

Örülök, hogy a metal világtérképe ebben a stílusban is kiszélesedni látszik, és Brazília, valamint Argentína mellett most már egy  közép-amerikai ország is képes a "nagyokat" produktumával megidézni, s ha még mindig kételkedsz az általam állítottakban, hallgasd csak meg a Wings Of Destiny-féle "Stand And Fight"-ot, aminek ötletes "filmzenei" csavarjaitól a metal operák rajongói is becsavarodhatnak – természetesen az örömtől, hogy újabb kedvencet avathatnak.

Garael