Kiadó:
AFM Records

Honlap:
www.magic-kingdom.be

Hogy mi a különbség elmélet és gyakorlat között? Elméletileg szeretnem kellene a Magic Kingdomot, hiszen tulajdonképpen az  Iron Mask egypetéjű ikertestvére – már ami az általa hozott stílust és a csapat fő motorját, Dushan Petrossit illeti – gyakorlatilag azonban eddig egyetlen lemezükkel sem tudtak szimpatizánssá tenni, pedig a tesóbandának szinte minden megmozdulását kitörő örömmel fogadtam, ki érti ezt? – talán a gyíkemberek, akik a politikusok után a társadalom második legnélkülözhetőbb rétegét, a zenekritikusokat kezdték elbutítani.

De ne is agyaljunk ezen, azt hiszem, vannak ennél fontosabb dolgok is, talán csak annyi kellett, hogy könnyedén elengedjem a dolgot, és tessék, itt van az eredmény is: tetszik a banda új albuma. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármi változott is volna, a főnök, aki szereti az ihletet másoktól kölcsön venni – erről még később –, és a zenei stílus mellett sikerült még saját magát is klónná formáznia, nem váltott át sludge metalba: ugyanazt az álszimfonikával támogatott Malmsteen-féle neoklasszikus metalt nyomja, mint eddig, és ha gitárosi tehetségben nem is tudta megelőzni példaképét, a prezentált lemezek hallgathatóságával mindenképp. S hogy mi kellett ehhez? Nem sok, pusztán végtelen pofátlanság, amivel sikerült szinte minden hangjegyet és megmozdulást összelopni, de itt, zenebirodalomban az ilyesmi a tálalás színvonalától függően nem megbocsájthatatlan dolog, legfeljebb feldolgozás – és nem sorlemeznek kellett volna titulálni a MetAlmighty-t.

Márpedig a hasonlóság, ami jelen lemez legfőbb tulajdonsága, mindenütt jelen van. Az énekes, Michael Vescera bizonyára sokaknak Malmsteen bandájából – esetleg a kiműveltebb fanoknak a japán Loudness-ből – lehet ismerős, a dalok pedig Petrossi korábbi munkáiból, valamint a stílus nagyágyúitól. Mert az hagyján, hogy a "Rise Of The Ashes Demon"-t már megírta a mester más címmel – többször is –, no de amit a lemez "So Fragile2 című szerzeményétől kezdve művel, az már rajtam kívül azoknak is sok lehet, akik egy hétig képesek ugyanazt a tál töltött káposztát enni. Dusan barátunk ugyanis nem hiába imádkozott a plagizálás legfőbb védőszentjéhez, Szent Schmidtus-hoz, elég bátorságot kapott ahhoz, hogy a "Temple Of Gods"-ban a valamikori Rhapsody-t, a "Just A Good Man"-ben pedig ismételten saját magát idézze, de ez még mind hagyján: a "Dark Night Dark Thoughts" tulajdonképpen egy az egyben egy korábbi Stratovarius szerzemény – sajnos akárhogy töröm a fejem, nem jut eszembe a címe –, amivel a lopás olyan szintjére jutott, ahová csak néhány politikus és vagyongyarapító üzletember.

S jár ez az aktus valamiféle retorzióval? Jelen korunkban és környezetünkben nem igazán, így aztán én is nyugodtan félre dobom az etikai kódexet az újrahasznosítás javára, ami olyan varázsszó manapság, mint a szépségkirálynő választáson a világbéke. A nagyközönség tehát állva tapsolhat, hiszen senki sem rója fel a királynak, hogy meztelen, a lopás büntetlen ténye pedig ismételten bizonyíthatja, hogy nem csak az irodalom, de a heavy metal is tükre a valóságnak.

Garael