Almanac: Rush Of Death (2020)

y_278.jpg

Kiadó:
Nuclear Blast

Honlapok:
www.almanac.band
facebook.com/AlmanacVS.band

Az öndicséret ellenszenves dolog. Még ha valakinek történetesen igaza van, akkor is irritáló az ilyen magatartás; kérkedni egyszerűen illetlen dolog. Az illetlenség azonban nem áll tőlem távol, mint ahogy a polgárpukkasztás sem. Ráadásul amikor azt mondom, hogy az Almanac előző lemezéről, a "Kingslayer"-ről írt cikkem - szerintem! :) - az egyik legjobban sikerült írásom, akkor ezt elsősorban azért mondom, hogy a Tisztelt Olvasó esetleg vegye a fáradságot, és retrospektív igénnyel újraolvassa azt, mintegy "megágyazván" az új albummal való ismerkedésnek.

Smolski poszt-Rage karrierjének első két albuma gyors egymásutánban követte egymást, a fehérorosz zseni érezhetően tele volt ötletekkel és bizonyítási vággyal. Ehhez képest talán meglepőnek tűnik, hogy a harmadik lemezre három teljes évet kellett várni, s így is csak bő 47 percre tellett (ráadásul két kb. egy perces "interlűddel"). Smolski ezt zeneszerző/karmester édesapja 2017-es elvesztésével magyarázta, ami - érthetően - nagyon megviselte lelkileg. Talán ezért is határozta el, hogy az édesapjával és egyben zenei példaképével közösen szerzett, gladiátoros történetre felfűzött "Suite Lingua Mortis Part I" (Rage "Speak Of The Dead", 2006) folytatását is elkészíti. Ezt a modern kori gladiátoroknak, vagyis az autóversenyzőknek dedikált opuszt csak üdvözölni tudjuk!

Időközben jelentősen átalakult Smolski csapatának összetétele, a magasabb fokozatra kapcsolt munkát már nem tudta sem Andy B. Franck (Brainstorm), sem David Readman (Pink Cream 69) követni. A három eredeti énekes közül egyedül Jeanette Marchewka úrhölgy maradt, a fiúk helyén pedig Patrick Sühl (Pantaleon, Gun Barrel) vitézkedik teljesen korrekt power metalos fölfogásban. Nekem egy kicsit hiányzik a két korábbi "bundesligás" torok, de Sühl teljesítményére tényleg nem lehet panasz. Smolski azt nyilatkozta, hogy a banda most végre valódi zenei kollektívaként működik, nemcsak interneten küldözgetik egymásnak a zenei fájlokat, hanem rendszeresen próbálnak, koncerteznek, és ez inspirálólag hatott a dalszerzésre.

Talán túlzó Smolski azon kijelentése, hogy az első két lemezük csak bemelegítés volt, de az biztos, hogy a "Rush Of Death" egy a korábbiaknál tömöttebb, fókuszáltabb, egységesebb anyag, ami gyorsabb, energikusabb, keményebb eredményt hozott. Ez a tempósság és acélosság persze jól illeszkedik az autóversenyzés tematikájához, ami nem olyan meglepő, ha arra gondolunk, hogy Smolski már vagy 25 éve versenyez hivatalosan, a sebesség euforikus bűvöletében.

Hiába a "Suite Lingua Mortis Part II", a "Rush Of Death" az Almanac eddigi leginkább power metálos anyaga, és olyan, mint a lemezindító dalban megénekelt ragadozó: kerget, karmol, harap rendesen. A patetikus, metáloperás körítés persze nem teljesen a múlté, de most érezhetően háttérbe szorult, hogy teret adjon a Smolskiban lakozó fenevadnak. Ez lehet, hogy még az egykori fegyvertársnak, Peavy Wagnernek is tetszene, pedig nem régen nyilatkozta, hogy a Rage végére már nagyon terhes volt neki Smolski kreatív értelemben tolakodó magatartása. Én továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy különválásuknak mi csak haszonélvezői vagyunk, mint ahogy Havancsák Gyula látványos lemezborító grafikáinak is.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika