Kiadó:
AOR Heaven

Honlapok:
www.imperiumproject.com
facebook.com/imperiumproject

A kiadó nevéből már elég egyértelmű, hogy milyen muzsikát rejt az ízléstelenül giccses borító. Itt tehát nincs meglepetés, abban a tekintetben viszont van, hogy az Imperiumnak ez már a harmadik lemeze (Dreamhunter - 2016; Beyond The Stars - 2018), mégis sikerült eddig elkerülnie figyelmemet, pedig az közel olyan éber, mint a Barad-dúr csúcsán világló, örökké vizslató Nagy Szem. Aki nem tudja, miről beszélek, sürgősen olvassa el Tolkientól A Gyűrűk Urát, de legalábbis nézze meg a belőle készült epikus filmtrilógiát!

Az Imperiumról mellesleg nem nagyon van értelme többes számban beszélni, hiszen lényegében egy egyszemélyes projektről van szó. A finn stúdiómuzsikus, multi-instrumentalista (egyébként leginkább dobos) Mika Brushane áll (vagy inkább ül?) a név mögött, aki sok elfoglaltsága mellett az elmúlt négy évben valahogy talált időt és energiát arra, hogy három lemeznyi hiperdallamos, jó hangulatú AOR nótát megírjon, hangszereljen és gyakorlatilag a szólógitárt kivéve egymaga följátsszon.

Segítségre tehát csak a gitárszólók és az ének viszonylatában szorult, gyűjtött is maga köré egy nem túlságosan ismert, de kiváló képességű csapatot. A gitárszólókért Stefano Lionetti (Lionville), Mikey K. Nilsson (Sapphire Eyes) és Erkka Korhonen (Dark Sarah, Urban Tale) feleltek, a dalokat pedig Robbie LaBlanc (Blanc Faces), Robban Ernlund (Treat) és Markku Kuikka (Agonizer, Kenziner, The Ragged Saints) énekelték föl.

Az eredmény egy nagyon szórakoztató, sodró lendületű vérbeli soft rock dalcsokor, amely olyan mint a cézár saláta: nem túl tartalmas táplálék, de az élet bizonyos szakaszaiban (például a nyári kánikulában) pont erre van szükséged, nehogy elcsapd valami nehézzel a gyomrodat. Egyetlen kifogásom, hogy az anyag egy kicsit egynemű, a dalok nem igazán különülnek el egymástól (értsd: nem nagyon van saját identitásuk), nem úgy, mint a mi magyar fiaink által készített nagyszerű Stardust debütáció esetében, ahol karakteres dalok sorjáznak, és szinte mindig meg lehet mondani, hogy ez itt egy kicsit Journey, az REO Speedwagon, az Toto, amaz meg Def Leppard... persze jó értelemben. Ha csak ezt nézzük, most kivételesen mi magyarok állunk nyerésre.

Tartuffe