Kiadó:
Napalm Records

Honlap:
www.dragony.net

A szabadságharcot segítséggel leverő és az azt követő megtorlást jóváhagyó Ferenc József családi köréről szóló koncept-lemez a legtöbb magyar emberben alapvetően ellenérzést vált ki, még akkor is, ha a történet egy alternatív múltban játszódik, amelyben Rudolf trónörökös nem halt meg, a kiegyezés sikerrel zárult, egyébként is a józan ész helyét a mágia, démonok és zombik veszik át – mit mondjak, az osztrák Dragony csapata jó pár trash és body horror, valamint cyberpunk filmen túljuthatott, ha a kreatív ötletelésnek ez lett a végeredménye. Elég csak ránézni a borítóra, és máris egy olyan univerzumba csöppenünk, ahol a császár amolyan elvetélt robotzsaruként próbálja a támadásra lendült zombi seregeket megállítani, környezetében pedig Tesla, a zseniális fizikus és Houdini, a magyar származású illuzionista is felbukkan. Hát nem őrület?

A magas labdát azonban a csapat nem merte leütni, a lemez zenei része teljesen tradicionális euro-powerrel szolgál, amiben semmilyen formában nem jelennek meg a szerintem releváns muzikális kísérletek – ha rajtam múlt volna, biztos nem úszták volna meg a szerzemények az agyamentnek tűnő próbálkozásokat, persze csak úgy színezésképpen.

Az együttes egyébként eléggé régi motoros a szakmában, és szerencsére nem hódoltak be az európai powert elborító diszkó hullámnak: példaképeik között elsőként a Helloweent, illetve a Dionysost említhetném, de a billentyű által elővarázsolt szimfonikus elemek és a bő lére eresztett vokális munka a többi "sárkányos" társat – Dragonia, Dragonland – is felidézhetik a stílusért rajongó hallgatókban.

A már említett pop-metal áradatot elkerülő attitűdöt jómagam csak üdvözülni tudom, jól esik, hogy a felcsendülő riffekre headbangelni és nem táncolni lehet, a nosztalgia jótékony hatása pedig elfedi azt a tényt, hogy maga az album igazából semmilyen szegmensében nem mutat kiemelkedőt, igaz, olyat sem, amiért legalább egy zombiharapás járna büntetésből.

A lemezen tehát egyenletes színvonalon sorakoznak a számok, és ha a történet nem követelné meg a sorrendiséget, igazából teljesen felcserélhetőek lennének. Talán ez is a legnagyobb hibája a "Viribus Unitis"-nek; nincs egy olyan szegmense a daloknak, amelyek kiemelnék őket a szürke átlagból: tizenöt évvel ezelőtt ha a metal birodalomban feldobtál egy követ, biztos egy hasonló kvalitásokkal rendelkező csapatra esett. Hiányzik innen egy-két, a többi szerzeményt csatasorba állító sláger, amelyekkel azonosítani tudnánk az együttest, így viszont csak a történet furcsasága az az elem, amellyel némi emlékfoszlány megmaradhat a fiúkról, még egyszer ismételve, hogy azért az osztrákok ügyes iparosok, csak sajnos nem kiugró tehetségek. (Pedig a dalszerzésbe besegített a tényleg elismert Tommy Johansson is.)

Persze biztos lesznek olyanok, akiknek nincs különös bajuk az előadottakkal, ha az énekes és a gitáros csak egy kicsivel emelkedik ki a nagy átlagból, jómagam is elégedettebb lennék – mindenesetre az igyekezet dicséretes, és hát a sztori okozta meghökkenés mellett sem lehet szó nélkül elmenni. Az év első stílusbeli lemeze végül is nem okozott csalódást, igaz, ovációt sem – de én már ezzel is elégedett vagyok. Ha 2021 további része hasonlóan alakul, mint a lemez színvonala, nem fogom telesírni az év végi toplistámat a panaszaimmal.

Garael