Emelje fel a kezét az, aki ismeri ezt a svéd bandát! Gondoltam. Fekete pont persze nem jár érte, az underground bugyraiba merülünk lassan. Olyannyira, hogy ez talán az első zenekar, aminek még Wikipedia oldalát sem találtam. Márpedig ami ott nem található, az nem is létezik, ugyebár.

Ők mégiscsak léteztek, mert LP-m van tőlük. Hogy miként került hozzám, azt már nem tudom felidézni, de már az imágó simán magyarázhatja, miért nyúltam rájuk ismeretlenül is. A borítóról egy über-laza, tökös amerikai glam-sleeze banda tekint rád.

A korongokon lévő belbecs nem is cáfol rá a külcsínre: tesztoszterontól fűtött, egyenes, lendületes rockmuzsika bömböl a hangfalakból. S bár a képletben több az AC/DC, mint a Van Halen, a jenkikre jellemző magabiztosság is bennük bujkál. Hovatovább, a svéd dallamérzék is beköszön, sajátos ízt adva ezzel a végeredménynek.

Korongokon, mert rövid pályafutásuk alatt két albumot adtak ki. Ez a bemutatkozó lemezük, és hogy nem csak engem győzött meg, arra indikáció lehet az azt követő Atlantic szerződés. Az 1985-ös "Burnin' Rock"-ra még a kor egyik sztárproducerét, Max Normant is kiutalták nekik. Sőt, benyomták őket a Bon Jovi és a Keel elé egy amerikai turnéra. Ahogy azt sejteni lehet, az amerikanizálódás azonban nem sült el jól (nem szokott), az a cucc szerintem korántsem olyan dögös és spontán, mint a "Watch Out". Fel is oszlottak ’86-ban, tisztázatlan körülmények között.

Ilyen lehetett volna a Europe, ha a billentyűst lecserélik egy másik gitárosra. De elképzelhetjük őket úgy is, mint egy ős-Airbourne-t, David Lee Roth-tal a mikrofonnál. Emelje fel a kezét, aki nem szereti az ilyen zenét? Gondoltam.

Kotta