Négy évtized alatt nyolc album, és több, mint negyven bandatag. Azaz, most sem egy sikersztori következik. Már a kezdés nehézkes volt: egy darabig úgy tűnt, hamvukba hullanak még azelőtt, hogy az első lemezük megjelenne. Tudniillik, Brian Ross még annak kiadása előtt átigazolt a Satanbe, hogy felvegyék a zseniális "Court in the Act"-et. Aztán 1985-ben csak megjelent a négy évvel korábbra szánt "A Time of Changes". Tíz évvel később adtak csak ki újabb korongot, azóta időnként – más és más felállásban – összehoznak valamit.

Jómagam őket is a Metallica révén ismertem meg, Larsék a "Creeping Death" EP-re dolgozták fel a "Blitzkrieg" című számukat. A mesterremekek közé természetesen a debüt is eszembe jutott lehetséges jelöltként, de végül mégis ezt a cuccot választottam. A bemutatkozó albumot amúgy ajánlom meghallgatásra, akár a 30 évvel később újravett verziót, ha nem szereted az autentikus, ósdi hangzást. De ezt is itt, mindjárt el is mondom, hogy miért!

A nyitó "Hell Express" rögvest meglep a szaggatott ritmizálásával és a modern hangzással – nem ezt várnánk föltétlenül egy echte NWOBHM zenekartól. Hallatszik egyből, hogy már nem a nyolcvanas években járunk, a Pantera hatása nem múlt el nyomtalanul. Brian Ross énekes (hiszen ez egyértelműen az ő bandája, az egyetlen biztos pont) azonban nem tud teljesen kibújni a bőréből, hamarosan előkerülnek azok a hagyományos riffek és énekdallamok is, amikkel a karrierje kezdetétől operál. Amúgy is nagyon egyedi a hangszíne és a dallamvilága – ezt vagy csipázod nagyon, vagy nem érted. Én csipázom.

Így megy ez tovább, modernebb számok és klasszikus megoldások keverednek, követik egymást. Olyan kicsit a hangulata, mint az első Fightnak Rob Halfordtól. Korszerűbb hangvételű, de nagyon is a hagyományokban gyökerező muzsika ez is, egy olyan énekessel, aki szintén a stílus kezdetétől a színtéren van. Ez, bármennyire is megújult a hangzás, rányomja a bélyegét a végeredménye, hiszen ezek a csókák azt tudják, amit. (Ha már Metal God szóba került: elképesztően őszinte a nemrég megjelent önéletrajzi könyve, kötelező olvasmány minden rockernek!)

Ennyi a sztori amúgy, nem több. Itt egy fasza kis lemez egy patinás, alig ismert bandától, akik időnként meg tudnak újulni. Nekem ugyanakkor lehetőséget adott, hogy megemlékezzek róluk, ha már ott sertepertéltek az új-hullám kezdeténél, és hogy a Satan klasszikusát is megemlítsem ezen a fórumon (merthogy a "Court in the Act"-ről írtam már máshol). A Satan újkori aktivitása miatt Ross saját csapata természetesen megint jegelve van, 2019-ben adtak ki utoljára egy EP-t, aminek nem tudom, lesz-e folytatása mostanság. Persze, ha választani kell a Satan és a Blitzkrieg között, akkor nem kérdés, hogy e miatt olyan nagyon nem ágálunk.

Kotta