The Cyberiam: Connected (2021)

yyy_65.jpg

Honlapok:
www.thecyberiam.com
thecyberiam.bandcamp.com
facebook.com/TheCyberiam

Gyakorlatilag kiemelt, piros betűs ünnepnek minősül, ha egy magamfajta internetes mélyvízi halász értékelhető amerikai progresszív bandára lel a hálójában. Ezekbe a Chicago-i srácokba is teljesen véletlenül akadtam bele, hallgatás közben néztem is, mint az a közmondásos hal a szatyorban. Az elmúlt néhány évben volt alkalmam többször is ellátogatni a "Szeles városba", a Michigan-tó partjára, de erre a formációra sajnos nem leltem rá, még csak nem is hallottam róluk! Chicago nyilván hatalmas (közel 3 milliós) város, de meggyőződésem, hogy ők ott is simán jól titkolt, underground jelenségnek számítanak.

A The Cyberiam progresszív metál/rock formáció négy taggal. A dobos, Tommy Murray simán világszínvonal; a billentyűs, Keith Semple Jordan Ruddess tanítványa, de inkább az atmoszférikus jellegű kíséretek érdeklik, mint a bizarr, magamutogató szólók beazonosíthatatlan elektromos kütyükön; a nyilvánvalóan Geddy Lee bűvöletében élő bőgős, Brian Kovacs a nevéből ítélve magyar ősök leszármazottja (ez nem ritka Chicagóban). A gitárt Frank Lucas énekes kezeli, miközben Geddy Leere emlékeztető magas, tiszta hangjával határozottan Rush-fílinget ad a muzsikának.

A Rush mellett a The Cyberiam zenéjéből egyértelműen a Porcupine Tree és a Tool hatása érezhető ki, de úgy, hogy a kvartett zenéje nem egyértelműen lenyomozható, nem "tipikusan olyan, mint...". Nagy mesterei a hangulatteremtésnek, nem akarnak senkit Dream Theater-féle virgaözönnel letaglózni, hanem inkább olyan szónikus utazásra invitálnak, mint amilyenre csak Steven Wilson és Richard Barbieri (Porcupine Tree) képes kalauzolni a hallgatóit.

Egyetlen kifogásom, hogy Frank Lucas nem kifejezetten gitárhős alkat, szólót alig-alig vállal, pedig ebben a közegben aztán jócskán lehetne küldeni. Amikor vállalkozik (pl. Sunset on Mars) a drámai hatás sem marad el. Nem elsőlemezes a csapat (érdemes a korábbi dolgaikba is belehallgatni), bőven van bennük ígéret, és a természetes, tiszta hangzás is üdítő. Kíváncsian fogom őket figyelemmel kísérni!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika