Bár a '80-as évek gitárhős korszakának lecsengésével a fősodorból (OK, legyen mainstream…) látványosan elkergettetett a gitárszóló, mint önálló "entitás" (tudjátok, amikor a szóló maga is dallá válik a dalon belül), a shredder-apokalipszis mégsem következett be. Bár az új évtized elején az amerikai gitárzene definíciója megváltozott (jó és hasznos, sőt szükséges dolog, csak azokat az átkozott, míves, kidolgozott dallamokat, futamokat felejtsük el, mert azokból aztán minden baj származhat), a rádióknál, zenei csatornáknál tiltólistára kerültek a szólók. Ha pedig mégis beverekedte magát valahogy egy régisulis zenekar, akkor Radio Edit "asszony" neve volt a garancia arra, hogy az ott elhangzó változatban már a szóló ne legyen hallható.

Olyan értelemben persze, ha nehéz szívvel is, de el kell fogadnunk a zeneipari döntést, hogy a gitárszóló, legyen az bár technikailag bármilyen nehéz és lenyűgöző, a legtöbb hallgatónak aktuálisan csak tök fölösleges időhúzás a második refrén előtt… Ez van. Meg az is van, hogy a gitárbolond-fajta szerencsére kevésbé szenzitív a zeneipar aktuális rezgéseire, mondhatni, azt magasról szarja le, elfogadja, tudomásul veszi, hogy a technikai tökéletességre csak nagyon kevesek kíváncsiak, de nem tudja nem csinálni, merthogy oly sok év tanulás és gyakorlás után ez az ő Világa, és az az Álma, hogy ha kevés érdeklődőnek is, de megmutathassa a dalait. És meg is érkeztünk Zalánhoz, merthogy Kékkői Zalán (Ákos, Beatrice stb.) "My World My Dream" lemeze egy olyan ember zenei kitárulkozása, akiről fentebb írtam. Ákos zenekarában, ahogy el is mondja, minden megadatott számára, amit egy hazai gitáros elképzelhet legvadabb álmaiban. Tökéletes technikai feltételek, ahol a gitározáson kívül semmivel nem kellett törődnie, a legnagyobb színpadok, lelkes közönséggel, az ő világa és az ő álma mégis egy olyan lemez, ami az eddigi szakmai életútjának nagyságrendjeihez képest csak töredék példányban és kevés emberhez fog eljutni. Jól van ez így? Nincs jól. Bánja ezt Zalán? Szerintem egyáltalán nem. Ahogy fentebb is írtam, egy önkifejező gitáros nem tudja nem megírni ezeket a dalokat, ha erre lehetősége van, tehát azzal, hogy ez a lemez megjelenhetett, minden megtörtént, a történet befejeződött, az álom valóra vált, hisz megmutatta az ő igazi világát. Az, hogy ebből később hány példány talál gazdára, szerintem már nem bír számára akkora jelentőséggel, mint azt sokan gondolnák.

Én ugyanakkor nagyon szeretném, hogy ez a lemez mégis megkapja azt az elismerést, amit minősége szerint megérdemel, mert nagyon-nagyon sok instrumentális gitármuzsika meghallgatása, sőt fizikai hanghordozón történő birtoklása fényében azt a sommás megállapítást tudom tenni, hogy nincs olyan szegmense, ami nem állja ki az összevetést a világviszonylatban is (el)ismert megjelenésekkel. OK, itt még mindig szűkebb piacról beszélünk, de egy lelkes nemzetközi Zalán-visszhang a szakmai körökből mégiscsak tudna még néhány lapot írni ehhez a befejezett történethez.

A Szakos Krisztián által kevert anyag hangzása baromi jó, telt, minden hangszer a helyén, jól hallhatóan szól. A doboknál Kaszás Péter és Borlai Gergő, nyilván itt sem lehet minőségi kifogást emelni. Szebényi Dániel felel a billentyűs hangszerekért, a bőgőn pedig Fekete Tibor (Samu), Fehérvári Attila, Laczik Fecó és Takács "Kanóc" Roland osztozik. A csapat vitán felül szupergrúp, innen már tényleg csak akkor lehetett volna becsődöltetni az ígéretesen induló vállalkozást, ha Zalán játéka technikailag jó ugyan, de sematikus, kiszámítható, a dalai pedig nem kiemelkedőek. Csakhogy nem az. Egyik sem. És szándékosan nem "kompozíciót" vagy "szerzeményeket" írtam. Zalánnak sikerült DALokat írni, márpedig ez az egyik legnagyobb kihívás egy instrumentális lemez esetében. Sokszor elbuknak itt még a nemzetközileg jegyzett ikonok is.

Nem szoktam, mert nem szeretem dalonként kielemezni a lemezeket, nekem sokkal kifejezőbb egy reális szakmai áttekintést adni az egészről, ezért csak néhány első benyomás, bár már a sokadik hallgatásnál tartok, kirándulni is jött velem a "lemez". A "Catfight" verse-"kismacskázása" Steve Vait juttatta eszembe, nyilván nem véletlenül, de a dallamos refrén az, ami igazán nagyszerűen sikerült. A hatások megemlítése persze törvényszerű, hacsak nem Yngwie, EVH, Blackmore, Vai, Brian May stb. a recenzió tárgya, de Zalán esetében ez is úgy történik (legalábbis nekem ez volt a benyomásom), hogy nem egy jellemző konkrét "lick", tremoló-trükk, vagy futam köszön vissza, hanem inkább az, hogy Zalán a legnagyobb gitárosoktól azt tanulta meg, miként lesz egy dal igazán jól felépített és kifejező. Neil Zaza dallamérzékenysége, Marty Friedman vagy Andy Timmons kifejezőkészsége, ahogy a szépen megfogalmazott "clean" hangszínekből kiemelkedik a szinte síró kifejtés, immár több "gain"-nel (Consolation, Shelter). A jó dalok és technikai tökéletesség mellett a változatosság és sokszínűség a lemez egyik legnagyobb erénye, mind hangszínekben, mind hangulatokban.

Stílusában kiváló, bőven nemzetközi színvonalú lemez született, rajta izgalmas, változatos dalokkal. Megy is a gyűjteménybe Vai, Satriani, Zaza, Lukather, Yngwie, Vinnie Moore, stb. mellé, és egy percig nem kell feszengve éreznie majd magát.

Túrisas