Kiadó:
P. Management Kft.

Honlapok:
www.edda.hu
facebook.com/eddamuvek

10 éves voltam, amikor apám vett nekünk egy Tesla lemezjátszót, s hozzá két polcfolyóméter bakelit albumot. Köztük volt az "Edda Művek 1." (1980), ami azóta is alapmuzsika nálam, ismerem minden hangját, tudom minden szövegét, mélyaltatásban talán még arra is emlékeznék, hogy hol recsegett, mikor kattant a sokat nyüstölt korong. Az új Edda már nem volt rám ilyen hatással, bár sokéves késéssel el kellett ismernem, hogy a Csillagos "Edda Művek 6." abszolút hibátlan album, simán világszínvonal, de az első Alapis "Változó Idők" is kiállta az idő próbáját.

A 2008-as nagyszerű koncert DVD kapcsán Túrisas cimbora már elmélkedett arról, hogy minden erénye ellenére miért olyan megosztó jelenség ez az együttes, és főleg a világnézetében meglehetősen eklektikus frontember, Pataky Attila. Attis tényleg nehezen értelmezhető figura, akinek a fejében valahogy békében megfér egymással a rock n' roll és a mulatós, az ősmagyar mondavilág és az UFO-rablás, a fényisten és a mi keresztre feszített Urunk. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy rengeteg népszerű, a médiában sokat szereplő zenész fejében van ennél sokkal nagyobb katyvasz, durvább káosz, de Attila hátán azért van céltábla, azért áll hosszú évek óta a "kör közepén", mert nemzeti érzületét, politikai véleményét - amely nem egyezik az önjelölt kultúrelit ízlésével - sosem rejtette véka alá - sőt meggyőződését olykor egy kicsit ripacs módon (túl)tolta az arcunkba.

Nekem egyébként (noha sok mindenben nem értünk egyet) szimpatikus az, ahogyan mindez lepörög Attisról és hosszú évek óta hűséges zenésztársairól. Az Edda Művek elkötelezett rajongói is köszönik szépen, tök jól megvannak. Elvégre is Pataky Attilának és a bandának nem kell már semmit bizonyítania: a 70 éves Attila közel 50 éve nyomja, a klasszikus "bakancsos" Edda kultikus első lemeze is már több mint 40 éve jelent meg, az "A Hírvivő" pedig már a 35. kiadványuk (bár a számlálás logikáját egyáltalán nem könnyű követni).

Lehet, hogy az ún. új Edda karrierjét nem követtem osztatlan, abszolút figyelemmel, azért minden kiadványukon találtam pár tetszetős nótát. Igazából az új albumot is azért ültem le alaposan kivesézni, mert híre ment, hogy ez lesz az utolsó fizikai formában megjelenő lemezük. Bár ezt nem értem igazán - azt meg főleg nem, hogy miért nincs fönt a Spotify-on, illetve hogy miért kerül a CD mindenütt több mint 4000 forintba -, gondoltam, erről muszáj lesz nálunk is megemlékezni.

Én lepődtem meg legjobban, amikor minden hallgatással egyre jobban tetszett az anyag, visszahozott valamit a '80-as évek varázsából. Bizony, az "A hírvivő" igazi arénarock gyöngyszem, a harmadik hallgatásra már ordítva énekeltem Attilával a szövegeket - még akkor is, ha szokás szerint nem mindenhol voltam 100%-ig elégedett a prozódiával. Ezek után főleg értelmezhetetlen számomra, hogy miért kell beszüntetni a fizikai hanghordozón való megjelenést. E tekintetben a rockerek még mindig a leglojálisabb rajongók.

Talán annak köszönhetően, hogy most Alapi Pitta szinte minden korábbinál aktívabb volt a dalszerzésben, vagy egyszerűen csak azért, mert érezték az utolsó CD jelentőségének súlyát, valami frissesség költözött a dalokba, pedig egyértelműen nosztalgikus (retró?) a hangulat. A hangsúlyosabb Hammond-használat miatt itt kísért a "bakancsos" Edda is (pl. Nem vagy egyedül, Amikor a holnap), de az olyan dalok okán, mint a címadó vagy az Eddie Van Halen szellemét idéző "Kitörni" a pufihajú '80-as évek még inkább. Az "Egyik lábam a másik után" pedig határozottan Totós vagy Jeff Porcaro Emlékzenekaros.

Jelentem: én megvettem a CD-t külföldi kiadókat megszégyenítő áron; nem miattam kell föladni a fizikai formát és átköltözni a digitális platformokra.

Tartuffe