Kiadó:
RA Music

Honlap:
facebook.com/ALTZIMUSIC

Rick Altzit szerintem nem kell bemutatni, hiszen megjárt jó pár ismert európai formációt, például énekelt az At Vance, Herman Frank, a Masterplan és a Gathering Of Kings lemezein, de ezen kívül vendégszerepelt, vokálozott vagy egy tucatnyi más albumon is. Jelenleg elvileg a hosszú ideje inaktív finn Thunderstone énekese, akikről érdemben utoljára 2016-ban hallottunk. Altzi amolyan jolly joker, akit mindig rá lehet venni egy kis éneklésre, ha egy banda megszorul, de tartósan - úgy tűnik - nem igen tud sehol sem gyökeret verni.

Mivel a Thunderstone - sajnos - csak papíron létezik, Altzi úgy gondolta, hogy készít egy szólólemezt, és a projektnek végül a nem túl fantáziadús Altzi nevet adta. A helyében én vagy a teljes nevemmel fölvállaltam volna a dolgot, vagy kitaláltam volna egy rendes nevet a bandának. Itt azonban nem igazán beszélhetünk együttesről; vannak ugyan fix munkatársak, pl. Nalle Påhlsson bőgős (Gathering Of Kings, Last Autumn's Dream) és Kevin Kott dobos (At Vance, Almanac), de a gitárszólók fölvételekor egymásnak adták a kilincset olyan nagyszerű muzsikusok, mint Joel Hoekstra (Whitesnake, ex-Night Ranger), Matthias IA Eklund (Freak Kitchen), Per Nilsson (Meshuggah), Olaf Lenk (At Vance), Oliver Hartmann (Avantasia), Morgan Jensen (Swedish Erotica), Victor Ohlsson (Saffire, Gathering of Kings), Magnus Karlsson (Freefall), Andy LaRocque (King Diamond), Magnus Berglund (Arctic Rain), Stefan Lindholm (Vindictiv) és Eric Rauti (Dreamland). Nem jelentéktelen a lista... nincs is gond a szólókkal, mi több!!!

A producer maga Altzi volt, a keverést Victor Ohlsson végezte, a maszterelés pedig a híres Thomas “Plec” Johansson munkája. A hangzással nincs is semmi baj. Az már nem a hangmérnökökön múlt, hogy hosszútávon engem kicsit fáraszt Altzi rekedtes orgánuma: valahogy hiányzik belőle a szín, vagy mittoménmi. Az 56 perces lemezen 14 szerzemény kapott helyet, ami azt jelzi, hogy itt nincsenek túlbonyolítva a dolgok, egymás után sorjáznak a 3-4 perc körüli egyszerű, direkt nóták. Még a ritmusokkal sem bajlódtak sokat, nagyjából 120-140 bpm körülre lőtték be az összes dalt, így ebben a tekintetben sem kell nagy változatosságra számítani.

Ez így nem hangzik valami jól, de valójában tök élvezhető az album. Altzi itt nem erőlteti a tőle máshol megszokott euro-power hangulatot, a szerzemények inkább a klasszikus és hiperdallamos hard rock vonalon egyensúlyoznak, határozottan rádióbarát irányban mozognak. Gyakorlatilag minden egyes szóló élményszámba megy, kedvencem a "Strangers In The Real World" szólója, amit - csak találgatni tudok, mert a booklet nem járt még a kezemben - valószínűleg Matthias IA Eklund követhetett el. Első szólóalbumnak nagyon is igényes munka ez, csak még Altzi hangjával kell barátkoznom kicsit...

Tartuffe