Kiadó:
Frontiers

Honlap:
facebook.com/BlackSwanRockNRoll

Olvasom a lemezcímet, hogyaszongyahogy: "Generation Mind". Hát ennek nincs értelme - mondom -, ráadásul nagyon hasonlít a "Generation Swine"-ra, márpedig az nem jó jel, mert ezzel a címmel 1997-ben a Mötley Crüe már bukott egy hatalmasat. Attól persze nem kellett félnem, hogy a borítóját tekintve is elég nehezen értelmezhető album olyan - virágnyelven - kísérletező, azaz pofátlanul és megalkuvó módon alternatív hangzással kokettáló zenét tartalmaz, mint annak idején a Los Angeles-i "Vegyes társaság" rossz csillagzat alatt született "disznófejes" lemeze.

Már annyiszor ekéztük a nápolyi Frontiers kiadót, hogy lassan ennek puszta fölvetése is kezd unalmassá válni. Persze az igazság elviseli a sokszori ismétlést, sőt, olykor kifejezetten szükség is van az igazság sulykolására, máskülönben elsikkad a sok butaság, tévedés és féligazság között. A lényeg, hogy a Frontiers működése minden árnyoldala ellenére szerintem több hasznot hoz, mint amennyi kárt okoz. A haszon pedig alapvetően két fejleményben mutatkozik meg: az egyik a méltatlanul elfeledett zenekarok és saját hiba nélkül megfeküdt karrierek föltámasztása, a másik pedig a kiadó "all-star" vagy "supergroup" projektjeinek ritka, viszont annál örvendetesebb sikere.

A Black Swan az utóbbi kategóriába tartozik, hiszen Robin McAuley énekes (McAuley Schenker Group), Reb Beach gitáros (Winger, Whitesnake), Jeff Pilson bőgős (Foreigner, Dokken) és Matt Starr dobos (Ace Frehley, Mr. Big) alkalmi formációjáról van szó, ami egyértelműen a Frontiers tulajdonosának "rajzasztalán" született. Szerencsére a fekete hattyak már elsőre is jól szerepeltek. A 2020-ban megjelent, "Shake The World" című bemutatkozás ugyan - ahogy akkor a lemezkritikámban fogalmaztam - nem rázta föl a világot, de kimondottan élvezhető, mi több, élvezetes lett; Robin McAuley-t pedig, aki már majdnem 70 éves, gyakorlatilag csúcsformában mutatta meg nekünk - ahogy már nagyon régen láttuk.

Túl vagyok pár hallgatáson, és azt kell mondjam: sikerült egy még egységesebb, átgondoltabb, összeszedettebb, dallamosabb és dögösebb albumot készíteniük. Nekem külön tetszik, hogy sokszor kihallok belőle Night Ranger és - ami még meglepőbb és szimpatikusabb - Damn Yankees hatásokat. Talán nem vagyok egyedül, amikor azt állítom, hogy az olyan dalokban, mint pl. a "She Hides Behind" vagy a "Crown" a Damn Yankees legszebb pillanatai köszönnek vissza.

Tartuffe