Kiadó:
Rock Of Angels Records

Honlap:
facebook.com/saffiresweden

Na, ezt a karrierívet figyeljétek: Inner Wound Recordings - AOR Heaven - Perris Records és most Rock Of Angels Records! Nem semmi, igaz? Egy lószart, mama! A Saffire-nak egy igazságos világban már régen nagy nemzetközi kiadónál kellene lennie, arénakoncerteket adnia és Dom Perignon pezsgővel locsolnia luxushotelek lakosztályait. De nem igazságos világban élünk, így a svéd hard rockerek az egyik jelentéktelen kiadótól szédelegnek a másikig, kis klubokat sem töltenek meg és örülnek, ha futja nekik néhány korsó Carlsbergre. Mindeközben egy Tobias Forge-ként anyakönyvezett, ugyancsak svéd illetőségű muzsikus otthagyja a Crashdïet nevű hajbandát, letolja a cicanadrágját, helyette fölvesz néhány nevetséges egyházgyalázó jelmezt, ír néhány valóban fülbemászó dalt istenkáromló szövegekkel, álarcait és álneveit évente váltogatja, és mi a mefisztói alkujának jutalma? A szolgalelkű rockújságírók tapsvihara, Grammy-díj, Universal Music Group disztribúció, világturné és telt ház a Papp László Sportarénában! Hát igazságos ez a világ? Egy lószart, mama!

De mi a különbség? Elmondom: a marketing (ünnepélyesen fölszólítom a "szakmát", hogy tessék már a maszk és a smink mögé látni!), ja, meg még egy "jelentéktelen" dolog: a Saffire sokkal jobb zenét csinál. Persze itt sincs világmegváltás, spanyolviasz-föltalálás, csak a '70-es és '80-as évek zenei eszközkészletének hihetetlenül kreatív, döbbenetesen jó arányérzékű használata, különös tekintettel a Deep Purple és a Dio-féle Rainbow halhatatlan örökségére. Viszont van Tobias Jansson, aki jobb énekes, mint druszája, az x-edik Papa Emeritus, és van Victor Olsson, aki nemcsak jobb gitáros, de jobb dalszerző is a fönt említett humortalan álarcos bohócnál.

A "Taming The Hurricane" egyébiránt a sokkal többre érdemes Saffire negyedik lemeze. A bemutatkozó album óta megfigyelhető volt náluk egy fokozatos finomhangolás a direktebb, dallamosabb irányba és e tendencia eredményeképpen most kezünkbe vehetjük a svédek talán legdallamosabb albumát. A legutóbbi lemezzel kapcsolatban megjegyeztem, hogy "egyedül Dino Zuzic Hammond munkáját érzem visszahúzódóbbnak (alázatosabbnak?) a kelleténél". Nos, meghallgattattak imáim, Zuzic még sosem volt ennyire "elől", a Hammond-hangszínek gyakorlatilag végiggurgulázzák a teljes anyagot.

A kb. 48 perces, 10 dalos lemez lényegében hibátlan, olyannyira, hogy az első hallgatás után kijelentettem: ott lesz az év végi toplistán! Azért vannak kedvenceim: a lehetetlenül fülbemászó "Mr. Justified", a Ronnie James Dio szellemét megidéző "Read Between The Lines" és a headbangelésre késztető, orientális hangulatú "Wendigo". Nagyon szeretnék megnézni egy Saffire koncertet - na nem azért, mert olyan jóképű a frontember! -, és az se baj, ha nem a Papp László Sportarénában van, hanem egy lepattant kis vidéki klubban!

Tartuffe