Kiadó:
M-Prod Artist

Honlapok:
www.hooligansweb.hu
facebook.com/hooliganshivatalos

A Hooligans továbbra is mérges, mégis mindenki mosolyog ezen! No, nem mintha nem vennék komolyan az együttest – két ilyen album után meg főleg –, de az önhergelés útjára lépett és sikeresen megszigorodott csapat még Sith lovaggá válva is képtelen bánatot, netálán-tán riadalmat okozni. Ez utóbbitól pedig féltem, mert a huligánok a legutóbbi lemezükig nem éppen a súlyos, ipari-sampleres riffjeikről és elektronikával megbolondított groove-jaikról voltak híresek, amitől egyik legnagyobb slágerük címszereplője, a királylány is sírva fakadhatott volna, de szerencsére ez a mesebeli hős már korunk nemese, akinek nem középkori trubadúrok lanton előadott romantikus szenvelgései kellenek.

Az persze megnyugtatott, hogy az első sokk után a rajongók bekajálták az újfajta módit, és a "Zártosztály" platinalemezzé avanzsálódott, így az update-telt irányvonal folytatása már nem jelentett akkora rizikót, mint elődje: ettől függetlenül még mindig megemelem a kalapom ezen öntudatos kiállás előtt, ami a huligánokból kurucokat avat, és a pop-rock sima pályájáról egy jóval kisebb platformú hadi, izé, zenei ösvényre tereli őket.

A recept tehát nem változott, a "Fekete Szivárvány" egyenes folytatása a "Zártosztály"-nak, sőt, néhány pillanatra az ipari zúzda még magasabb fokozatra kapcsol, és a riffek szinte a Fear Factory agybavágó elektronikáját juttatják az ember eszébe, már, ha képes gondolkodni a muzikális felütés okozta kábulatból. Megijedni természetesen nem kell, mert a dallamok a korábbi irányvonal napsugaras forrásából erednek, és az is késztetést érez elfütyülésükre, akinek a riffek már a lemez kezdő dalában feltörik a száját.

Ez tehát ismételten nem az andalgásra késztető balladák ideje, "Az Egy Álom" power-lírája is olyan súlyossággal üti le a szinkópát a füledben, ami minden bizonnyal odavágja a kalapácsot az üllőhöz, ám a magával ragadó refrén úgy teszi azonnali befogadásra késszé a hangulatot, hogy abból baj nem lehet – emellett talán ez az egyetlen dal az albumon, ami az egykori Virrasztókat juttathatja a rajongó eszébe, már ha nem eredményezne a két csapat rajongói halmazának metszete nullát.

Amiben azonban mindenképpen előrelépés történt, hogy a riffaprítás közepette már jutott idő néhány gitárszólóra is, és ha az olyan punkos hangvételbe, mint a "Jön A Pofon", még nem fértek be, azért a fiúk a nagy hirigben ügyeltek arra, hogy ne hagyják a lemezt egyetlen groove-kupaccá válni. Csipa pedig talán még soha nem énekelt ilyen szélsőségesen, a metal core-ra emlékeztető hörgéseket akár Darth Vader is megirigyelhetné, így válik a dallamok íve és a durva hangvétel közti ellentét izgalmas előmozdítójává a daloknak, olyan "suspense"-et eredményezve, ami egy Hitchcock filmnek is becsületévé válna.

A lemez másik nagy erénye, hogy ugyan hosszabb, mint a "Zártosztály", tölteléket azonban ezúttal sem találunk rajta, ráadásul a szövegek is a néhai Mexet juttatják a hallgató eszébe – kíváncsi lennék, hogy a mai fiatalok közül mennyien emlékeznek a valamikor rímgyártó Závodi/Madarász kettősre, akik hol meghökkentő, hol kacajra ingerlő verbális humorral tudták megfogalmazni azt is, amire az egyszeri ember csak ízes káromkodásra volt képes.

A hangzás az alapkoncepciónak megfelelően leviszi az ember fejét, már, ha hagyja, hiszen míg ilyen elképesztő slágerekkel bombázzák, addig szükség van rá, hogy heves headbanggel válaszoljon a fiúk harcba hívására. A "Fekete Szivárvány" számomra 2023 legjobb hazai metal munkája, és míg a megelőző évben a Depresszió elvitte a pálmát, ezúttal a Hooligans bebiztosította a helyét, még úgy is, hogy replikánst gyártottak – ezekből azonban bármennyit meg tudnék hallgatni, éljen a zenei klónteremtés!

Garael