Kiadó:
Reigning Phoenix Music

Honlapok:
www.brainstorm-web.net
facebook.com/officialbrainstorm

A legamerikaiasabb német metal együttes. Nem, nem a Pink Cream 69-ről beszélek, hanem arról a több mint 25 éves alakulatról – akik, jóllehet a legutóbbi három-négy albumukon a kényelmesebb utat választva progresszió helyett regressziót produkálva tértek át a népi/nemzeti (vagyis német) vonalra –, ahol az Andy B. Frank énekessel és Torsten Ihlenfeld gitárossal alkotta különleges zenei világ úgy vált meghatározó védjeggyé, hogy az említett eltévelyedés relatív sikere ellenére is tűkön ülve várjuk, mikor tér vissza az együttes az eredeti hangzásvilághoz (ami leginkább a "Soul Temptation" csúcsragadozóját jelenti).

Nos, büszkén jelenthetem a pártnak: megcsinálták – és ez nem pusztán a hazug kampányígéretek utáni illúzió. A csapat zenéjében megbúvó, és a különleges groove-ok, valamint dallamok által jelenlévő keleti zenei fordulatok ismét teljes fényükben ragyognak fel, érthetetlen módon, mégis hatásosan hirdetik, hogy ha Ali Baba kedvenc metal együttese a Mezarkabul (Pentagram), akkor a negyven rablóé biztos, hogy a Brainstrom – és ne, ne kiáltsatok fel, hogy a felbukkant és felbukkanó folk elemek indiai jellegűek, mert tudom, csak hát így jött ki a poén, az Anangaranga szereplőit pedig elítélendő módon nem ismerem olyan behatóan, mint az Ezeregyéjszaka Meséit. (Az indiai motívumokat és jelképeket használó borítókép egyébként Havancsák Gyula munkáját dicséri.)

De hol is tartottunk? Ja, igen, a visszatérésnél. Már az album kezdő dala tudatosítja a hallgatóban, hogy itt bizony nincs már meg az a kissé izzadságszagú törekvés, ami a legutóbbi lemezeket jellemezte, vagyis az "alkossunk slágereket mindenáron" attitűd – nem, a "Beyond Enemy Lines" a maga nagy ívet bejáró, jellegzetes, egyszerre előre- és hátramutató hozzáállásának ellenére is tüskés, nehéz, barátságtalan és nehezen megközelíthető, ennek ellenére mégis úgy szippantja be a hallgatót különös, rideg világába, hogy az áldozat is elégedetten válhat ennek a zenei börtönnek a rabjává.

A folytatásban aztán már konkrétan felbukkannak a folk elemek, valahogy úgy, ahogy annak idején az Aerosmith-nél a "Taste Of India"-ban. A Garuda az indiai mitológiában Visnu isten járműve, egy félig madár, félig ember kreatúra – a szövegi témához aztán sikerült úgy integrálni a dallamokat, hogy ne váljon az egész bazári látványossággá (bocs, hallgatni valóvá), a különleges hangszerek alkalmazása pedig úgy teremti meg a kelet misztikumát, hogy a jellegzetes brainstormi riffek hatása tényleg megsokszorozódjon.

S arra, hogy a csapat most nem a könnyebb, rutinszagú utat választja, rögtön egy szinte thrash-be hajló dal a bizonyíték, ami úgy veri le a szinkópát a fejekben, hogy a dallampártiak is egyből értsék, merre lakik(nak) az indiaiak istene(i). Azt nem merném kijelenteni, hogy a "False Memories"-t nem írták meg korábban egy más címmel – esetleg Andy progresszív projektjének, a Symphorce-nak a kötelékében –, mindenesetre dramaturgiailag mindenképpen szükséges volt a felpörgetés, mivel a lemez legtöbb dalának középtempója az első pár hallgatás folyamán kissé összeolvasztja a hallottakat, és kell némi figyelem ahhoz, hogy felfedezhessük az önálló karaktert adó nyilvánvaló, vagy rejtett, finom jegyeket.

Bár a Brainstorm sosem a kivételes, jellegzetes gitárszólóiról volt híres, azért a "The Shepherd Girl"-ben felbukkanó gitármunka – és az egyébként is gitárorientáltabb megközelítés – sokat dob a hangzásképen, amiben sikerült arányosan elválasztva a hangszereket mégis tömény, a riffekhez és dallamokhoz illeszkedő soundot kreálni, és amiből a fel-felbukkanó keleti hangszerek sem lógnak ki úgy, mint a jelen "blockbustereiből" az ócska CGI.

A lemezen két vendégénekes is felbukkan, de Andy mellett nehéz labdába rúgni, ráadásul Elina Siirala a Leaves Eyesból nem is tartozik a szakma krémjéhez – mindegy, valószínűleg a nagy haverság miatt kellett egy duett, de a szám karaktere gyorsan kioltja azt a gyanúnkat, hogy a hölgy segítségével akart a zenekar egy új "All Those World"-döt kreálva a listákra kerülni. Nem, ez a Brainstorm inkább egy újabb power/thrash durvulattal taglózza le az embert, s jóllehet, a "Masquerade Conspiracy" ugyan nem különbözik sokban a lemezen felbukkanó ikertesójától, ám olyan dallamot képes ültetni a reszelős riffek tetejére, ami pár hallgatás után kitörölhetetlenül kezdi meg bolygóhoz hasonló keringését az agyadban s akkor még nem említettem a pofás gitárszólót: igen ennek a kettősségnek a komplementer jellege adja meg a lemez különlegességét, ami így válik egyszerre hagyománytisztelővé és korszerűvé.

A továbbiak hasonló mederbe terelik a dalokat: néha egy-egy harsh vocal-elem is felbukkan, ami mellett a feldolgozás "Celebrate You" ipari, de mégis könnyed hangzása olyan, mint mikor a kis testvér a bátyját utánozva próbál meg felnőttnek mutatkozni, ugyanakkor lényének pajkos jellege elrejthetetlenül tör felszínre: és még úgy tartjuk, hogy a németeknek nincs humorérzékük!

Bár a Brainstormnak nem sikerült a "Soul Temptation" után A-listás sztárrá válniuk, jelen lemez a bizonyíték arra, hogy kiteljesedésükhöz az undergroundban minden eszköz adott: a "Plague Of Rats" egyszerre komor, magával ragadó és rétegzett, az az "okos", rafinált power metal, ami alattomosan kerít karmai közé, ahonnan aztán csak akkor enged el, ha aludni mész. De talán még akkor sem.

Garael