Kiadó:
Timstone Records

Honlapok:
www.andytimmons.com
facebook.com/AndyTimmonsOfficial

Nem mindig van időm arra, hogy egy-egy kritika megírása előtt vagy arra való előkészületként visszaolvassam az összes releváns korábbi bejegyzésünket. Szerencsére most nem hagytam ki a méltán dicsért 2022-es Andy Timmons lemez (Electric Truth) recenziójával való újraismerkedést. Ez azért szerencse, mert épp arra készültem, hogy egy az egyben azt a kritikát írjam meg, de legalábbis ugyanazokat a gondolatokat, benyomásokat fogalmazzam meg közel ugyanazokkal a szavakkal. Ez a rövid története annak, hogy miként sikerült elkerülnöm a kínos önismétlést.

Andy Timmons nevét egy lapon kell(ene) emlegetni a shredder generáció legnagyobbjaival. Nem véletlen, hogy a nemrég új koncertlemezzel jelentkező G3-mal is állt már egy színpadon - pontosabban a G4-nek nevezett egyhetes gitártábornak volt résztvevője, meghívott tanára és előadója. Timmons kétségkívül kivételesen tehetséges gitáros és dalszerző, akinek kristálytiszta pengetése, erőteljes hangképzése és kifogástalan soundja bérelt helyet biztosít neki a gitáristenek panteonjában.

A "Recovery"-ra szerencsére nem kellett 6 évet várni, mint közvetlen elődjére. A 46 perces, 11 számos album egy rövid tisztelgéssel indít a 2023-ban elhunyt Jeff Beck előtt (Elegy For Jeff). Ebben Timmons megmutatja, hogy ő is "eltanulta" Becktől a tremolókarral szabályozott frekvenciapulzálást, azaz vibrátót. Akinek nincs meg a hangok ilyetén lebegtetéséhez a bal keze, jól teszi, ha tanulmányozza ezt a technikát, s akkor nem halnak meg kezei között a kipengetett hangok, de talán az ún. szúnyogvibrátó-jelenséget is el tudja kerülni, ami olykor még világhírű gitárosokat is kísért (bocsi, Slash, tudod, hogy egyébként nagyon csíplek!).

A "Recovery" valamivel rockosabb, húzósabb a 2022-es lemeznél, de persze innen sem hiányozhatnak a szívfacsaró, nagy lírák (pl. Why Must It Be So?, Arizona Sunset). Az "It Doesn't Mean Anything" akár Satriani dal is lehetne, az album egyetlen énekes tétele, a "Something Good's Gonna Come"-nak pedig határozott Red Hot Chilli Peppers hangulata van - már ha John Fruscicante shredder típusú gitáros lenne (de az ő géniusza más jellegű).

Timmons most is ugyanazokkal a muzsikusokkal vette föl az anyagot (Lemar Carter dobos, Travis Carlton basszer és Deron Johnson billentyűs), és a saját kiadójánál jelentette meg a lemezt. Ez utóbbit igen savallom, mert gyakorlatilag csak közvetlenül tőle lehet megrendelni a CD-it borsos áron, még borsosabb postaköltséggel, baksa meg nuku. Szomorúságomat csak tetézi, hogy a szó szerint tegnap indult európai turnénak csak olasz állomásai vannak (egyetlen osztrák kitérővel), így aztán nem is igazán lehet európai turnéról beszélni. Vajha láthatnánk őt mondjuk az Analog Musicban! Ki is fosztanám a merch pultot rendesen!

Tartuffe