Jonas Lindberg & The Other Side: Time Frames (2025)

yyyyy_51.jpg

Kiadó:
ModeMusic

Honlapok:
www.lindbergmusic.com
facebook.com/jonaslindbergotherside
jonaslindbergtheotherside.bandcamp.com

Amikor Jonas Lindberg előző albuma megjelent, azon örömködtem, hogy végre beállt mögé egy rendes kiadó (InsideOut), ami bizonnyal szélesebb körű ismertséget, jobb promóciót fog jelenteni. Fogalmam sincs, mi történhetett, de meglepetéssel vettem tudomásul, hogy Lindberg és csapata újra magánkiadásban (saját céggel) jelentette meg a folytatást. Nem fogyott eléggé a lemez? A progos cuccokra szakosodott német kiadó profiljába már nem illeszkedett a svéd csapat? Nem hiszem. Az előző album ugyanis - a piac jelenlegi állapotához képest - jól fogyott, és a kritikusok is pozitívan nyilatkoztak róla.

Akárhogy is, nagyon örülök az új lemeznek, már hosszú hetek óta fenem rá a fogam. Ahogy Lindbergtől már megszokhattuk, a lemez a mindössze hét nóta ellenére 70 (!) perces (két tétel is erősen 10 perc fölötti). Bár az albumot Lindberg írta, producerelte, keverte (még a borítót is ő tervezte), ő játszotta föl a billentyű és basszus részeket, ráadásul három dalban is ő énekel (2, 6, 7), ez mégiscsak egy zenekar, s a végeredményhez a többiek is hozzájárulnak szakértelmükkel - mely tekintetben Jonathan Lundberg dobosnak és a gitárosoknak (Calle Schönning és Nicklas Thelin) nincs semmi szégyellnivalójuk.

Határozottan az a benyomásom, hogy Lindberg ezúttal változtatni akart egy kicsit a bevált recepten, a dalok most valahogy több hallgatást és figyelmet igényelnek; nem vetik meg a lábukat azonnal a hallójáratainkban. Lehet, hogy ennek ahhoz van köze, hogy Lindberg mostanában - ahogy egy interjúban nyilatkozta - rengeteg Steven Wilsont hallgat.

Az album fénypontja egyértelműen a 17 és fél perces záró tétel (The Wind), amely esszenciális gyűjteménye mindannak, ami a skandináv progresszív rockot jellemzi, és azzá teszi, ami. Ebben minden benne van a The Flower Kingstől a Moon Safariig. Nem is csűröm-csavarom tovább. Még sokat kell hallgatnom, de nehezen tudom elképzelni, hogy lemaradjon az év végi toplistáról.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika