Kiadó:
Progressive Promotion Records

Honlapok:
www.saris-music.info
saris.bandcamp.com
facebook.com/SarisBand

Na, például őket még én sem ismertem, pedig gyakorlatilag az internetes földerítés nemzetközi nagymesterének számítok, főleg progresszív rock vonalon. A Saris eredendően színtiszta német zenekarként alakult meg 1981-ben, de számtalan tagcserén, hiátuson, sőt egy haláleseten is túl ma már csak Derk Akkermann gitáros/billentyűs van meg az alapítóatyák közül. A fordulatos, több évtizedes pályafutásuk során ez még csak a hatodik nagylemezük, és valószínűleg ez sem keltette volna föl az érdeklődésemet, ha a zenészek között nem fedezek föl olyan kirívó neveket, mint Jimmy Keegan dobosé (Spock's Beard, Pattern-Seeking Animals) és Martin Schnella gitárosé (Flaming Row, Seven Steps To The Green Door).

A "Project: Off World" a banda immár sokadik inkarnációja, de zeneileg talán még soha nem voltak ennyire fölvértezve. Összehasonlítási alapunk kevés van, mert a klasszikus (lényegében az Egyesült Királyság és a skandináv országok köré szerveződő) európai prog-rocktól valamelyest eltérő stílusban alkotnak. Közelebb állnak a holland Knight Area, illetve az ugyancsak német (és egyazon kiadó által kezelt) Seven Steps To The Green Door muzsikájához, kivéve, hogy az előbbinél szoftosabb, az utóbbinál pedig lineárisabb a megközelítés.

A zenét elsősorban Derk Akkermann szerzi, némi segítséggel Henrik Wager énekes részéről, aki a szövegeket is jegyzi. A keverést és a maszterelést (a szaxofon részekért is felelős) Marek Arnold és Martin Schnella végezte. E tekintetben nem is lehet panaszunk. A több mint egy óra hosszú albumot nem nevezném különösebben fordulatos hallgatnivalónak, a dallamok is - amúgy germán módra - kicsit darabosak, szögletesek, de zeneileg itt minden nagyon a helyén van, talán túlságosan is.

Nem nevezném a műfajában kiemelkedő alkotásnak, de precíz munka, melyről lerí az évtizedek alatt megszerzett rutin, a zenei igényesség és a sok törődés. Nekem elsősorban az instrumentális részek tetszenek, díjaztam is volna valamennyivel több szólisztikus részt, de Henrik Wager hangjával sincs alapvetően semmi baj, egyszerűen csak a dallamok kevésbé simulékonyak. A Saris nem fog a kedvencemmé avanzsálni, de azért örülök a fölfedezésnek. Úgy tűnik, az "ellenállásnak" még vannak kisebb-nagyobb gócpontjai - Németországban is.

Tartuffe