Kiadó:
Sound Pollution

Honlapok:
www.narniatheband.com
facebook.com/narniatheband

Nincs értelme a félrebeszélésnek, ez eddig nálam az év albuma! Esetleg a Tyketto ér föl vele, talán a Black Swan fogható hozzá, de a 2026-os év eddig nem volt velünk valami kegyes. Most viszont jött egy kimondottan "kegyes", azaz white metal zenekar és hagyományos, dallamos, fajtiszta európai metál zenéjével magával ragadott. Még úgy is, hogy egyébként a lemez bakelitesen rövid (43 perc, 10 szám) és az utolsó két számot, az instrumentális "The War That Tore The Land (Reprise)" és a "The Man From Nazareth, Pt. II" című szerzeményeket, melyek korábbi lemezek tételeire utalnak vissza, (nem) kicsit tölteléknek érzem.

A zenekar 30 éves jubileumát ünneplő albumot - az eddig olvasott recenziók alapján - a kritikusok nem fogadták nagy lelkesedéssel, de ezt betudjuk annak, hogy - tisztelet a kivételnek! - a nyíltan keresztény világlátás, az explicit módon vallásos szövegek általában ellenszenvet váltanak ki ebben a műfajban, sőt lassan már az élet minden területén. Készséggel elismerem, hogy ezért a szervezett vallás elöregedett intézményei meglehetősen sokat tettek az utóbbi időben. Az én értékrendem szerint többet, mint valaha...

Az együttes fő dalszerzője kezdettől fogva a bűvöletes Carl Johann "CJ" Grimmark gitáros volt, az imázsért, menedzsmentért pedig mindig is Christian Liljegren énekes felelt. Utóbbit - amennyire tudom, most először - a munkájában kisegítette CJ Grimmark és a bőgős, Jonatan "Jono" Samuelsson is, ami annyira jól sikerült, hogy szinte föl sem tűnnek a váltások. Az élvezetes, modern hangzást CJ Grimmark keverte ki, aki egyben a lemez producere is, a maszterelést pedig a híres-neves Thomas "Plec" Johansson végezte a Studio Bohusban.

Már többször leírtam, hogy nálam az együttes csúcsteljesítménye a "Course Of A Generation" (2009) volt, ahol kivételesen Germán Pascual énekelt, de szerintem a banda manapság egyfajta másodvirágzását éli. A sorban tizedik album (ezért az "X" cím) lényegében a két korábbi lemez (2019 és 2023) irányvonalát követi, de úgy - és ez nálam igazgatói dicséretet érdemel! -, hogy némileg visszakanyarodik a "Course Of A Generation" hangvételéhez is.

A régi, jellemzően gyorsabb, enyhén neoklasszikus ihletésű attitűd itt csak két dalban tetten érhető (Heaven's Calling, Remedy-SOS), az anyag javát tőről metszett, klasszikus dallammetál tételek teszik ki (pl. a lemezt indító két hibátlan szerzemény: Like A Thief In The Night, Oceanwide), de van itt két igazi, kicsit retró sláger is, a "Jerusalem" és az "Every Breath" - az előbbi erősen ügyeletes kedvenc gyanús, de 1989-90 környékén voltaképp mindkettő komoly karriert futott volna be az MTV-n.

Tudom, nagyon boomer (valójában X-generációs) duma, de ilyet a fiatalok ma nem tudnak (sajnos nem is akarnak) - nekem meg olyan, mint a friss levegő...

Tartuffe