Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.master-plan.net
myspace.com/masterplanmetal

Bár az ütős német power metal formáció neve "Mesterterv", eddigi pályájuk viszontagságai nem árulkodnak mesteri tervezésről. Illetve tervezésről még csak-csak, de mint tudjuk: "homo proponit, Deus disponit", azaz: "ember tervez, Isten végez". Ahhoz talán valóban egyfajta isteni végzés kellett, hogy Jorn Lande zenei "nézetkülönbségei" és csapongó, nyughatatlan természete ellenére visszataláljon Roland Grapow gitáros csapatába. Előrebocsátom, hogy nem tartozom azok közé, akik - szerintem racionálisan igazolhatatlan - késztetést éreznek a Riot-ból átigazolt Mike DiMeo-val készített MKII lemez pocskolására. Mégis lelkesen üdvözöltem a hírt, hogy Lande megbékélt a Masterplan zenei irányzatával (?), és türelmetlenül vártam a királyság visszaállítását, azaz a "Time To Be King" megjelenését.

Nem kérdés, hogy az első két lemezzel igen magasra tették a mércét, és - bár nagyon fájt akkor Lande csélcsap kiugrása - az MKII valójában nem eredményezett jelentős esést a megszokott minőséghez képest. A rajongók a legendás norvég torok visszatérése után joggal várták el, hogy az új anyagot szétvessék a kreatív energiák, és az együttes myspace oldala is azt írja, hogy a "Time To Be King" pályafutásuk talán legjobb munkája. Sajnos vitatkozni vagyok kénytelen. Amit én hallottam-hallgatok, az bizony egy szürke, kiszámítható, rutinból megírt és följátszott lemez, aminél még az olyan "kezdő", stílus-azonos bandák is nagyobbat sújtanak az ember halántékára, mint pl. a Disdain (kritika itt).

Mit mondhatnék? Ennél még a rajongókat megosztó MKII is gyakrabban fog pörögni nálam. Persze ez nem jelenti, hogy nem fogom záros határidőn belül beszerezni eredetiben. A helyzet az, hogy Jorn akkora istenáldotta tehetség, hogy tőlem akár végig is böföghetné a számokat, a Masterplan-ben pedig benne van, hogy rutinból is képes olyan lemezt készíteni, amilyenre mások egy életen át ácsingóznak. Nem tudom, hogy lesz-e folytatás; a Jorn és Mike Terrana félékkel szerintem még az is kérdéses, hogy érdemes-e hetekre előre lekötni turnéállomásokat. Mindenesetre ennél többre is képes a csapat, ennél többet kell kihozni magukból, különben okafogyottá válik a tervezgetés.

Szóval Grapowék most elsősorban magukat múlták alul, de azért sokan vannak, akik fél karjukat adnák az olyan nótákért, mint a kezdő "Fiddle Of Time", vagy a kislemezes "Far From The End Of The World" és "Lonely Winds Of War". Mindazonáltal innen üzenem az együttes myspace oldalát szerkesztőknek, hogy a "Blue Europa" túl gyengécske ahhoz, hogy az egyesült Európa új himnusza legyen. Ha már itt tartunk, én inkább a "Crystal Night"-ot javasolnám az első albumról, persze csak akkor, ha a barnaingesek mellett a vörösingeseket is csúnyán leszóljuk benne (No, never more!).

Tartuffe