Kiadó:
Metal Blade/Radiant/InsideOut

Honlapok:
www.transatlanticweb.com
myspace.com/transatlanticprog

A tavalyi "Forgószél" (itt) nyolc év szélcsend után támadt föl, így várható volt, hogy DVD is készül a Transatlantic tagok sűrű programja miatt igen rövidre szabott turné valamelyik állomásán. Ezúttal nem a németalföldi Tilburg-ra, hanem a londoni Shepherd's Bush Empire tetszetős koncerttermére esett a választás. A 2010. május 21-én rögzített maratoni koncertről készült anyag a szupergrup korábbi DVD-jéhez képest (itt) jelentős fejlődést mutat.

Nincsenek navigációs problémák, megbízhatóbb, élesebb a fényképezés, a keverés arányosabb, így a hangzás tekintetében is sikerült előrelépni. Végre egy élő anyag, amely valóban méltó a világhírű zenészek és az izgalmas formáció renoméjához! Tetszés szerint lehet választani a sztereo és a digitális 5.1 surround között, mindkettő alaposan odapörköl, egyedül az immáron stabil turné-zenésszé előlépett Daniel Gildenlöw (Pain Of Salvation) gitárjából hallok túl keveset. Pedig rá aztán tényleg érdemes odafigyelni; a turnéfilm tanúsága szerint olykor a dobok mögé is beül egy kicsit kétlábgépes témákat játszani. Vajon van-e hangszer, amihez nem ért?

Már a "Live in Europe" (2003) sem fért rá egyetlen DVD-re, így természetesen az extrákkal megfejelt új anyag is 2 lemezes. A bónuszok között van egy kb. két órás turnéfilm, egy közös interjú az egész együttessel, valamint a High Voltage Festival-on előadott korai Genesis opusz, a "The Return Of The Giant Hogweed" Steve Hacket vendégszereplésével. A DVD megjelent "alapcsomagban” két DVD-vel, de bővített, rajongóbarát + 3 CD-s változatban is (csak bírja a pénztárca!).

A dokumentumfilmben mondja valahol Portnoy, hogy a Transatlantic történelmet írt azzal, hogy hét egymást követő napon három és fél órás koncertet adott, ami valóban szinte emberfeletti teljesítmény. Erre teljesen jogosan és minden kajánság nélkül megjegyzi Neal Morse, hogy ráadásul nem is Bruce Springsteen nótákat játszanak! Nos, igen. Mindjárt az első darab, a "Whirlwind" megszakítások nélkül 77 percig hömpölyög, és akkor még a felén sem voltak túl az előadásnak.

Noha kövér, gyomorba mászó riffektől nem kell tartani, az általam fölöttébb tisztelt, de már sokkal kevésbé kedvelt Roine Stolt a stúdióban kikevert hangzáshoz képest "előrébb" van, sőt élőben bátrabban és jobb dolgokat játszik. A "Forgószél" negyedik tételében, az "A Man Can Feel"-ben például nyoma sincs annak a hervasztó kapirgálásnak a végén, ami miatt tavaly panaszkodni voltam kénytelen.

Belekötni talán csak abba lehet, hogy a "Whirlwind” egyetlen 77 perces track, amelyen belül így nem lehet a kedvenc részekre ugratni, és Portnoynak – akármilyen zseniális dobos – énekesként lényegesen kevesebbet kellene szerepelnie, főleg amikor egy olyan formátumú vokalista van talonban, mint Gildenlöw.

Meglehet, hogy ha még időben, a tavalyi toplista lezárása előtt megérkezik a DVD, bekönyörgi magát a legjobb 15 közé. A csigalassúságú postai szolgálat hibája, hogy így legföljebb a 15+1 címet kaphatja meg.

Tartuffe