Kiadó:
Cherry Red Records

Honlap:
www.ken-hensley.com

Én, a nagy mesemondók egyenesági lelki leszármazottja, hosszú idő után végre belevágtam a fejszémet régóta dédelgetett nagy fámba. Most, amikor fenn a meggyfa tetején a 35 fokos meleg már puhára főzi az agyamat, amidőn igyekszem megszabadítani a fát boldog terhétől, és a gyümölcs leve mint a vér csorog le a könyökömig, miközben egy dongó a lábikrámra csöppent nedűt igyekszik felszippantani, veszélyeztetve ezzel, hogy egy rossz mozdulat következtében visszaesem a saját szintemre, elgondolkozom, mi a fontos az életben. És a válasz egyértelmű: a szerelem, a szeretet, a boldogság, a nyugalom. Megannyi pénzzel megfizethetetlen, titokzatos dolog, megannyi egyszer élhető és megismételhetetlen csoda! Erről kell új meséket írnom, és nem a vérről az országúton (Blood On The Highway), nem a sebesség fokozásáról (Faster), hanem csupáncsak a szerelemről és egyéb misztériumokról.

Néhány évvel ezelőtt megírtam önéletrajzi ihletésű dalcsokromat, melyet pár barátommal közösen adtunk elő (Glenn Hughes, Jorn Lande, John Lawton, Eve Gallagher), hispán amígóim zenei segítsége mellett. Aztán elkapott a gépszíj és nyomtuk a rock and rollt északi venn-jeimmel, hogy később a turnén felhalmozott ötleteket egy újabb dalcsokorba öntsük, és az Eleven Tűzzel égessük CD lemezekbe, megőrizve az utókor számára. De rájöttem, mindez semmit sem ér! Volt néhány dal évek óta a fejemben, párat le is írtam, egyet-kettőt el is játszottam önálló fellépéseimen, de nem éreztem a tökéletességnek azt a szintjét, amit magamban elképzeltem.

Így hát összehívtam újra spanyol barátaimat, akik már az országúton is velem voltak (Ovidio Lopez, Juan Carlos Garcia, Antonio Fidel, Dani Saiz és Matt Dela Pola, aki a szimfonikus hangszerelésben segített), hogy felvegyük a dalokat úgy, ahogy a fejemben megszólaltak. Kellett hozzá pár vendéget is hívnom, Európa legtávolabbi tájairól. Régi barátom, Glenn Hughes Angliából, a gyönyörű és fiatal Santra Salkova Bulgáriából a hegedű mellett sírva vigadnak egy románcról énekelve, Irene Fornaciari (aki tulajdonképpen Zucchero lánya) és Roberto Tiranti Olaszországból jöttek, mintha Mariah Carey egy férfi és egy női reinkarnációja énekelne szerelmes duettet a "No Matter"-ben, mire az ember érzelmesebbik fele előbújik titkos rejtekéből, hogy öngyújtót lengetve elaléljon a kanapén, veszélyeztetve a lakás épségét, majd később Roberto elénekli ugyanezen dal spanyol verzióját is, az idősebb hölgyekben Julio Iglesias, a fiatalabb lányokban fia, Enrique képét felelevenítve egy néhány perces orgazmus erejéig. Sarah Rope (és párja, a kitűnő zongorista Paul Schafer) innen Spanyolországból a "(Please) Tell Me When"-ben brillíroznak.

A többi dal megmaradt nekem. Őszinte, szívből jövő dalok, egy öreg költő dalai, aki egy 11 éves fiú álmaival és ambícióival rendelkezik. Nem hétköznapi album, talán sokaknak csalódás lesz, hogy hiányoznak a dögös R&R nóták, de ez most egy egyenesen a szívhez szóló lemez lett. A dalokba csokrolt gondolatok a legfontosabbak ezen az albumon, és a zene csupán hangulati körítés. És ha találsz néhány ismerős dallamfoszlányt, az nem a véletlen műve! Ezen csokor már olyan régóta bimbódzik bennem, hogy egy-két virága más szöveggel ugyan, de szárba szökkent már korábban. Így vélheted felfedezni a "We're On Our Way" refrénjének lírai megfelelőjét a nyitó "(This) Bleeding Heart"-ban, vagy ugyanezen dal kezdő sorait a "(Please) Tell Me When"-ben. Sőt az is észrevehető, hogy ott volt már az "(At) The Last Minute"-ben a "Walk Away" csírája.

Egy csúszómászó kritikusom véleménye szerint aki a Uriah Heep-től nem csak az "Easy Livin'"-re vagy a "Gypsy"-re tombolt, de nem ment ki a büfébe a "July Morning" alatt se, az kap egy kellemes csokrot az igazi Hensley-féle lírákból. Kicsit félt ugyan tőle, hogy unalmas lesz a sok lassú egymás után, mint ahogy már bealudt pár ballada-válogatáson is, de ez a lemez negyedik-ötödik hallgatás után sem válik fárasztóvá. És ahogy a "Blood On The Highway" albumon a "The Last Dance"-et, most is sikerült egy régebbi szerzeményt ("Romance") "glenhjúzosítani", ami már önmagában megér egy misét.

(Ennek csak az eredeti verzióját találtam meg, de képzeljétek el ugyanezt Glenn Hughes-zal! Akinek nincs képzelőereje, az belehallgathat 30 másodperc erejéig az Amazonon.)

Na de most már megyek vissza a kertembe, hogy a ribizli mellbimbószerű termését magamévá tegyem. Mert most már mindenről csak a szerelem jut eszembe. És persze az ezzel kapcsolatos egyéb misztériumok.

Ken Hensley (nevében CsiGabiGa)