Csaba barátom holtából feltámadt főnixmadárként kezdte újból halódó gitárosi pályafutását. Én is vallom, nem lehet ezt abbahagyni negyven fölött sem, még ha csak hobbiból és főleg szerelemből csinálja is az ember. Amúgy én vagyok az egyik "áldozata" ennek, mert mindig nekem (is) kell kritizálnom a gitártesó szösszeneteit. (A barátaiért mit meg nem tesz az ember!) Ebből adódóan - mivel én rendszeresen kapom az újabb cuccokat - hallom is a fejlődést, meg, hogy Csaba annyira rákattant a gitárvásárlásra, gyakorlásra, alkotásra, hogy a sok arpeggio már a fülemen folyik ki... Na, jó ez csak poén! Egyébiránt Csaba hős házistúdiósként még a felvételeket és az alapokat is maga fabrikálja a rendelkezésre álló hangeszközeivel. Az időnként kritizált hangszíneit is igyekszik hallgathatóbbá tenni, ezt ezen az anyagon is tetten értem.

Dancefloor Damage: Az izgalmas tempóra ráültetett röfibasszus kegyetlenül lendületbe hozza a számot, amit aztán Satriani jellegű cuccal önt nyakon az alkotó. A whammy hatásos fegyver, ebből is adódik főleg a rokonításom. A rövidke darabbal én még bíbelődnék egy kicsit "térfogatilag". Megérdemelne ez 4 perc körüli időtartamot is. Sikoltozik a 6 húros fegyver, mint a veszedelem, de szerintem a fő szolisztikus témát még némi kerekítéssel/kitoldással föl lehetne tuningolni - és akkor talán nekem sem lenne a félkész (amúgy 3/4 kész) az első szavam a meghallgatásakor...
On The Wings Of Sadness: Na, már meg is van, amit Csaba alkotásaiban legjobban szeretek. A lírai, nagyívű dallamokkal operáló témái nekem legtöbb esetben bejönnek, mi több, gyönyörködtetnek. Az itt szereplő - nem torzított - hangszíneket valahogy jobban eltalálja a mester, mint a torzítottakat. (Bocs ezekért még csesztetni foglak! És tudom cucc, hozzáértés kérdése is, de hát a legjobbakhoz kell, hogy mérjelek - tudniillik, azokat hallgatom...) A felvezetés tényleg csoda, szépen bomlik ki belőle a wah téma, minden gördülékenyen természetesen épül föl. A témagazdagság tetszetős, súlyos, lassú mélyekkel borzongatás, wah-os malackodások, jó dinamikai szerkesztés/felépítés. Ez mindenképpen az anyag egyik kiemelkedő pontja.
Sounds In Flames: Na ez a disznóriff indításnak szenzációs! De utána miért torpanunk meg kolléga?! Jó az a doom-os téma is, de megtöri az egész kompozésönt... A szám közepén szerintem indokolatlanul sok a gitárkiállás, elveszti a hallgató az érdeklődését, mire megint témagazdagabb közegbe érünk a szerzeménynél. A vége megint szépen kerekedik és jól építkeznek a szólamok is, de egy átgondolást mindenképpen javasolnék, mert az ötletek alapján ebből jobbat is lehet... (Odamegyek, a kezedre ütök!)
Nightmare On Christmas Night: Na megint itt vagyunk egy szép bevezetővel, a csilingelő hangszín máris a kellő hangulatot varázsolja elénk. A szolisztikus téma is egész élvezetesre sikeredett, az arpeggio természetesen elmaradhatatlan, a jól megfogott hajlításoknál csak időnként hiányolok néhány karakteresebb vibrátót, azzal gazdagabb lenne a tárház. Egyébként átiratnak támogatandóan bátor, mivel a feldolgozott motívum éppen csak mutatóban jelenik meg valahol középen, és nagyon ötletesen, jó ízléssel zárja a darabot. A felvezetésből és a lecsengésből megkockáztatom, nem is kellene a középrész ilyen mérvű dominanciája, ami alatt nekem ehhez a dalhoz kicsit tufa kíséret megy. Azt mindenképpen leváltanám a következő kormányváltásnál!
Memories: Megint a lassúzás dominanciája. Itt is érzem az erősségét Túri mesternek, mint azt már fentebb emlegettem. Szép akkordbontások, remek hangulatteremtés, jó szólamfelépítés. Jó, hogy nem lettünk elárasztva túlontúl sok futamozással, jó ízléssel lett megtalálva az arány.
Mit ér neked: A Groovehouse átirat illeszkedik a Túri-féle lassúzós témákba. Szerkezetileg hasonló építkezés, a tetszetős hangszínek illenek a dalhoz, a szólórész talán kicsit tolakodóan előre lett keverve. A tremolókar is hasznos eszköznek bizonyul, nekem megint az akkordbontásos rész és rá épülő tiszta hangszínen elkövetett szólam a pozitívum.

Az estleges struktúrális átalakításra javasolt szerzemények mellett mindenképpen érdekes próbálkozás született ezzel a demóval, ami vélhetően folytatódni is fog. Keverési arányokra érdemes figyelni, a tempósabb/rohangálós részek talán még pontosítást igényelnek gyakorlással, főleg a torzított hangszíneknél szükségeltetik még finomítás, kevergetés egy versenyképesebb hangszín megtalálásához.

Paya (született Hímer Bertalan, Rockinform alapító, újságíró/gitáros)

Ez pedig egy általam nagyon nagyra becsült fiatal és szemtelenül tehetséges gitáros véleménye:

"Meghallgattam a dalokat, az eddigi véleményemen nem változtatott. Nagyon jók a dalok, a felépítésük is teljesen átgondolt (és sokszor nem sablon, bár nekem azzal sincs bajom... ), technikailag is jó, ügyesen feljátszottad! Amiket most mondok, az tényleg csak pár apróság, és sokszor ízlés kérdése, valamint egy olyan dolog, amibe többek között én is belefutottam már. Az egyik, hogy számomra néha furák az "egybe lógó gitárok". Személy szerint inkább úgy vagyok, hogy a főszólam akár egyedül is eljátszható legyen, de ez tényleg csak ízlés dolga Másik: néha úgy érzem (főleg a lassú daloknál), mintha sietnél. Ez nekem is hibám sajnos, a kezem nem bírja a nagyon lassú tempót, és akaratlanul is "előre" játszom. Az se jó, ha érezhetően kínlódik az ember, hogy ne siesse el. Szerintem metronóm + lassú tempó gyakorlás az egyetlen megoldás, hogy lazán tudjon az ember lassan játszani (na, ezt még én se kezdtem el ). 
Nagyon gratulálok az egész anyaghoz, jó volt hallgatni!
U.i.: A Jónás Tamás féle dalhoz írt szólók pedig odabasznak!

Aradszki Zsombor (Escape Of MInd)

A DEMO itt érhető el:

https://soundcloud.com/turi-csaba