Kiadó:
Conquest Group
Keasler Japan Limited

Honlap:
www.takayoshi-ohmura.syncl.jp

"Ja, tudod! A Takayoshi Ohmura!  - Persze, ki ne ismerné? - Nahát ez a Takayoshi!" Mennyire életszerű már ez a beszélgetés magyar rockerek között? Semenyire, pedig ez a bizarr kinézetű japán srác nagyon tud ám, 2004 óta egy csomó lemezt megjelentetett, ráadásul igen neves zenészekkel kollaborál (korábban például Vitalij Kuprijjal, Mark Boals-szal, Richie Kotzennel és Doogie White-tal). Takayoshi multihangszeres zenész, gitárjátékát (mint oly sok más japán zenész esetében) nagyban meghatározta Yngwie Malmsteen neo-klasszikus stílusa, de fele annyira sincs elszállva mint a Mester mostanában.

Szóval ez a Takayoshi - amint a lemez címe is sugallja - egy igazi kis "ördög a sötétben"; ördög, mert valóban ördögien kezeli a hathúrost, és mindeddig az ismeretlenség sötétjében bujkált, hogy csak valódi gurmanok (franciásoknak: gourmandok) fedezhessék föl maguknak. Tudjuk, hogy a japánok nagykanállal (vagy óriás pálcikával?) kajolják a rock 'n' rollt, de egy-két kivételtől eltekintve (pl. Loudness, Kelly Simonz) nem művelik nagy sikerrel, főleg nem a szigetországon kívül. Takayoshi azonban nagyon érzi ezt a stílust; nem csak jól kezeli a hangszer(eke)t, de remek dalokat ír.

Erre a lemezre többek között olyan énekeseket sikerült összeszednie, mint Russell Allen (SymphonyX, Adrenaline Mob), Titta Tani (DGM, Astra, Ashent) és Chris Powers (Razor). Ezúttal két ismert gitáros is besegített neki: Marty Friedman (Megadeth) és Francesco Fareri (Virtual Mind). A lista alapján gyorsan levadásztam az albumot és nem is csalódtam.

Nem állítom, hogy tökéletes anyag, de akadnak rajta kimondottan ütős szerzemények (pl. a "Never Surrender" Tanival és Friedman-nel, vagy a "Delusional Dreams" Allennel és Farerivel), amelyeket a nagy példakép, Malmsteen is simán megirigyelhetne. Sajnos a lemeznek megvannak a gyengeségei is, elsősorban a hangzás. Elvileg az összes hangszert maga Takayoshi kezelte, ámbátor a "credit"-ek között szerepel egy dobos is (bizonyos Louis Sesto), de gyanítom, hogy a ritmusok javarészt programozva vannak. Egy kövérebb, bikább megszólalás sokat javított volna a végeredményen, azért a "Devils In The Dark" így is szórakoztató (kivéve a határozottan idegesítő Akane Liv által fölénekelt "Poison Eyes"-t).

Nahát ez a Takayoshi!

Tartuffe