Ghost Ship Octavius: Ghost Ship Octavius (2015)

cover.jpeg

Honlapok:
www.ghostshipoctavius.com
facebook.com/GhostShipOctavius

A minden történelmi alapot nélkülöző, de több irodalmi alkotást is megihlető legenda szerint az Octavius egy háromárbocos kereskedelmi gyorsvitorlás volt, amely megpróbált átkelni a korábban már sok hajó vesztét okozó hírhedt északnyugati átjárón. A hajó 1762-ben a teljes legénységgel együtt Alaszkától északra jégbe fagyott, majd kiolvadva szellemhajóként folytatta titokzatos útját, hogy 1775-ben Grönland partjainál bukkanjon föl. Ez a fiktív történet áll a Nevermore legszebb hagyományait ápoló amerikai prog-power trió bemutatkozó lemeze mögött. Az együttest Matthew Wicklund gitáros (ex-God Forbid, ex-Himsa), Van Williams dobos (ex-Nevermore) és a még teenager énekes fenomén, Adōn Fanion alkotják. A formációnak az eredeti tervek szerint Christopher Amott (ex-Arch Enemy) is része lett volna, de még az érdemi munka megkezdése előtt kivált, hogy inkább az Armageddonnal készülő anyagra koncentráljon.

A jó nevekből álló trió elég nehezen szedte össze a pénzt a debütációra (az ilyen zene manapság nem kap szinte semmiféle támogatást sem a tengerentúli kiadóktól), végül egy Kickstarter kampány során sikerült összegyűjtögetni a szükséges anyagi hátteret a munkálatokhoz. Az eredmény egy határozottan Nevermore környékbeli, de annál talán még melodikusabb hangvételű muzsika lett, ami remélhetőleg sok hoppon maradt egykori Nevermore rajongót fog megvigasztalni. Warrel Dane igazi zseni, de 2008-as szólólemezének folytatásával mind a mai napig adós, így csak örülhetünk annak, hogy Adōn Fanion személyében egy nagyon ígéretes, fiatal tehetséget sikerült fölfedezni, akinek a torkában egy naprobbanás energiája pusztít.

Nekem ez a formáció még jobban bejön, mint egykor a Nevermore, mégsem hiszem, hogy a legendás Seattle-i banda népszerűségének akár egyötödét sikerül megszerezniük. Aki kicsit is követi, hogy milyen trendek érvényesülnek mostanában Észak-Amerikában, belátja, hogy Wicklundéknak arrafelé aligha terem babér. A próbálkozásnak persze örülünk, főleg, hogy az új anyag meglehetősen gitárszóló-centrikus lett, amiért nem egyedül Wicklund felelős, hanem például olyan vendégmuzsikusok, mint Mattias IA Eklundh, Per Nilsson, és persze maga Jeff Loomis!

Jómagam mindig is inkább a prog-metál európai vonulatának híve voltam, de megelégedéssel – és amerikai barátaim miatt némi vigasszal – tölt el, hogy a sok kóró között néha fölüti fejét arrafelé egy-egy egészséges haszonnövény is… Nevermore rajongóknak egyenesen kötelező.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika