Kiadó:
AFM Records

Honlap:
facebook.com/borealisband

Amint azt már a 2011-es "Fall From Grace" albummal kapcsolatban megjegyeztem, a kanadai Borealist annak ajánlom, aki a Zak Stevens (Savatage, Circle II Circle), Tom Englund (Evergrey) és Russell Allen (SymphonyX, Adrenaline Mob) által alkotott power metal triumvirátust a rocktörténelem egyik leghúzósabb (képzeletbeli) hatalom-koncentrációjának tartja. E három legendás frontember hangja ugyanis külön-külön, de akár egyszerre képes megjelenni Matt Marinelli énekes-gitáros stílusában. A már-már musicales dallamok, a fejszaggató energia és a sötét hangulat olyan egyvelege jelenik itt meg, aminek hallatán lehetetlen nem a fent említett három előadóra, muzsikusra asszociálni.

A Lion Musictól időközben az AFM Recordshoz szegődött Borealis egyébként nem nosztalgia zenekar: bár zenéjük a Stevens-Englund-Allen hármas által kijelölt régi csapáson halad, azért próbálnak bizonyos modern elvárásoknak is megfelelni. A stílusuk ezzel együtt inkább az európai közízlésnek felel meg, nem csoda tehát, ha német kiadónál jelentették meg immáron harmadik lemezüket, amelynek maszterelését is egy európai hangmérnök, bizonyos Thomas "Plec" Johansson végezte (Panic Room Studio, Svédország).

Mindössze két kifogásom van az albummal kapcsolatban – és nem, nem az ötvenegynéhány perces játékidő az. Lehet, hogy egyéni szocprobléma, de engem idegesít a fröccsöntött dobsound, amiből nagy gonddal digitálisan kiöltek minden természetes hangzást. A másik szálka a szememben Sean Werlick billentyűs munkája, pontosabban szolgai játéka és a "műanyag" hangszín-választásai. Különösen idegesítőek azok a gagyi szemplerek, amelyekkel a "nagyzenekari" alapokat véli, reméli helyettesíteni.

Ezektől függetlenül a "Purgatory" közel sem olyan, mintha a tisztítótűz perzselő lángjai között kínlódna az ember, sőt! Kifejezetten fincsi muzsika ez, ha nem is túl egyéni. Matt Marinelli pedig igazi zseni, aki megérdemelné, hogy más közegben is bizonyítási lehetőséghez jusson!

Tartuffe