Nem tudom, mennyi ideig sikerült kotlani anno a névválasztáson a dán harcosoknak, míg úgy döntöttek, hogy ráhagyják, az Iron Fire névnél jobbat úgysem fognak tudni kitalálni, mondván, ha a "Vasszűz" negyedszázada működöképes, a "Vastűznek" is csak terem némi babér…

Persze lehet, hogy a true heavy-mozgalom fricskázására paródiacsapatként álltak össze ezzel a névvel, de időközben "megtértek" a név meg megmaradt. Ahogy az pedig lenni szokott, a frissen megtérőkből lesznek a legbigottabbak. Hogy ezt véresen komolyan gondolnák (én ebben a Manowar esetében is kételkedem) azért nehéz elhinni, mindenesetre nagy átéléssel adják elő a "Győzelem pengéjének" dalait. Állítólag ennek most nagy keletje van, ami furcsa, mert sokszor azzal szembesülök, hogy hangosan röhögi körbe a rocksajtó azokat, akik meglett férfiemberként mernek fantáziálni, ad abszurdum katonásdizni, zenekari kereteken belül. Én nem érzem ezt súlyosan cikinek, végül is jó módszer arra, hogy ha csak virtuálisan is, de kicsit kiszakadjunk a mindennapok fogyasztói sivárságából.  Hősi erényekre meg igenis szükség volna. Nos, ilyenekről mesél nekünk a kimondottan kellemes hangú bárd epikus, lassú, trappolós és historizálós megközelítésekben. A fegyverhordozók pedig hozzák a megszokottat, meglepetés nélkül.

Belehallgatva a régebbi anyagokba is, határozott a fejlődés, elsősorban a zenei letisztulás és hangzás terén, de minden bájával együtt, ez még így is csak "hallgatható, de átlagos" elbírálás alá esik. Kard ki kard!

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 152. számában jelent meg.)