Ivory Moon: Human Nature (2007)


Hétfős talján különítmény, választott stílusukat tekintve szimfonikus progreszív rock, egy szép hangú énekesnővel. Az első hallásra is nyilvánvaló, hogy kínosan kerülnek bárminemű hasonlóságot a Nightwisht illetően. Ugye, hogy hihetetlen? – Hát nem is igaz.

Nem leszek undok, és töredelmesen bevallom, hogy ha nem is vagyok a csajos bandák nagy barátja, az olaszokkal nagyon szép estét töltöttem együtt. Az igényesen, gondosan megírt, hangszerelt és szépen feljátszott dalokkal sikerült meggyőzniük. Ehhez persze az is kellett, hogy Cecillia Sera-t csak félállásban foglalkoztassák, a szintén kimondottan jó torkú, ám férfi tipusú Sandro Manicone-val osztoznak a kidolgozott énektémákon és küzdenek az elismerésért, amit mindenképpen megérdemelnének.

Említetem volt, hogy progresszív hatásaik is vannak, és képességeikkel remekül sáfárkodnak. Az egész lemezt meghallgatva kiderül, hogy nagyon jóban vannak hangszereikkel, de a kevesebb néha több elvét alkalmazva, nincsenek szétjátszva a dalok. Ez persze nem dicséret, de nem is elmarasztalás. Speciel engem abszolút nem zavar, ha hangburjánzás van az egyes témákban, de azt is belátom, ez így is egy kerek egész produkció.

A myspace információk, valamint most elkészült honlap alapján a hazai tanulóévek után, a nemzetközi porondra most kívánnak kilépni. Náluk ezerszer sótlanabb, tehetségtelenebb "nénis" zenekarok fürdenek a sikerben világszerte, úgyhogy a siker nekik is jár. Legföljebb nem jut…

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 153. számában jelent meg.)
Címkék: lemezkritika