Ha tippelni kellett volna, hogy ki az, aki biztos nem fog vendégeskedni az amerikai dallamos (haj)metalban régi motoros LB új lemezen, akkor Dj Bobo és Zámbó Árpy után lehet, hogy Erik Rutant (Hate Eternal, Morbid Angel) nevezem meg. Nem volt Lizzy a szívem csücske soha, a hangjáért sem rajongtam, ráadásul túl flitteresnek, túl színházinak éreztem a showt, ami rátelepedett a zenére, de miután megtudtam, hogy Dave Meniketti-től, George Lynchen és Rutan-on át, Corey Beaulieu-ig (Trivium) nyúlik a közreműködők névsora, nem gondolhattam tovább, hogy a bocsánatos bűnök sorában tartozik, ha elsétálok az AWD mellett. Nem is kellett csalódnom. Hihetetlen aprólékos, dallammeneteiben és kórusaiban egyaránt rafinált, de finoman kimunkált, hangzásában harapós, szinte (nem is szinte) power anyagot szült a Fejszés (milyen jól énekel mán!) és csapata. A Metal Chuchben érdemeket szerző Ira Black gitárjátékát nem véletlen magasztalják a lemezről szóló kritikák, gitárosoknak érdemes rá odasasolni. Még az sem túl ciki, hogy a Symphony Of Destruction riffjét is kölcsönveszik (Something Crawlin'), a The Darker Side két szólója alatt pedig még az eszméletem is elvesztettem egy pillanatra. Csendben jegyzem meg, de azért azt, mintha nem is Ira Black játszaná... (Lynch?)

Senkit nem fog meglepni, de a konceptlemez a halállal való találkozás és szembenézés problematikáját járja körül szűk egy órában és ronda borítóval.

Ajánlott anyag!

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 155. számában jelent meg.)