Hogyan indult a zenei pályád? Melyek voltak a gitárossá válásod meghatározó alapélményei?

LP: 1988 karácsonyára egy elektromos gitárt kaptam. Az édesapám által Csehszlovákiából becsempészett Jolana Disco márkájú hangszer birtokbavételekor dőlt el azt hiszem, hogy gitáros leszek, bár ezt megelőzően már játszogattam egy vacak orosz akusztikus gitáron. Az alapélményt pedig az Europe "Final Countdown" és a Dire Straits "Money For Nothing" című számai jelentették. Elmondhatatlan hatást gyakorolt rám ez a mára már klasszikussá vált két felvétel.


Én egy gitáros tehetségkutató kapcsán találkoztam először a neveddel. Egy pulcsis kissrác boldogan szorította magához a nyereményhangszert…

LP: Ezt a tehetségkutatót az Oroszlánbarlang hangszerüzlet és a Metal Hammer H szervezte közösen. Szerettem volna hinni abban, hogy ebből lehet valami, bár 14 évesen a legfiatalabb indulóként igen megilletődve vezettem elő a kötelező háromoktávos C-dúr skálát oda-vissza, illetve a rövid zenei kíséret nélküli imprót. A tekintélyes nevekből álló zsűri azonban úgy találta, hogy a nyereményt a Gibson Explorert én érdemlem meg leginkább. Üröm az örömben, hogy a hangszert később egy koncert alkalmával a színpad mögül ellopták.

Az utolsó Ki Mit Tud-ok egyikén a TV-ben is láttalak, de a beígért lemezedet mintha nem nagyon találtam volna a boltok polcain…

LP: Ez a legutolsó Ki Mit Tud volt, ahol hangszeres szólista kategóriában és szereztem meg az első helyet. Szigeti Ferenctől vettem át a nyereményt, egy lemezre szóló szerződést, amiből természetesen nem lett semmi. Talán tudom is az okait, de szerintem ne firtassuk, régen volt.


Mikor tetted fel utoljára Britney-től az "Oops I Did It Again"-t?

LP: Ha-ha! Vélhetően a honlapomat (lukacspeta.hu) olvasgatva fedezted föl, hogy az általam hallgatott zenék között az ő neve is szerepel. Valóban hallgatom, sőt még a koncertjére is elmentem. Elsősorban nem ő, - aki élőben is csapnivaló volt egyébként, hanem a "hátországa" érdekel. A számok hangszerelésében és megszólalásában nem mint gitáros, hanem egyéb zenei szempontok alapján találok sok érdekeset.

Sok gitáros esetében a zenei fejlődés útja a heavy rocktól a jazz-ig vezet, ez - mint mondják – a zenei letisztulás, érés, megkomolyodás időszaka. Ez valóban természetes zenei szükségszerűség?

LP: Noha jómagam is végigjártam ezt az utat, hiszen a kimondottan kemény zenéktől jutottam el először a blues-hoz, majd a jazz-ig, nem látom szükségszerűnek a folyamatot. Vannak akik "csak" rockgitárosok maradnak, de felkészültségükben – a hangszerkezelést és zeneelméleti ismereteiket is értem ez alatt – nem feltétlenül maradnak le a jazzmuzsikusoktól. Általánosságban azonban a jazz zenész elméletben felkészültebb, de ez a jazz lényegéből következik. A hangszerkezelést tekintve nem látok azonban lényegi különbséget.

A zenei letisztulás pedig véleményem szerint véget nem érő folyamat. Az útkereséstől egészen addig tart, ameddig csak zenél az ember. Ha meghallgatom a korai felvételeimet, túl egyértelműen jelen vannak azok a gitárosok, akik hatással voltak rám. Noha ez törvényszerű, ma már ezért sem hallgatom ezeket szívesen. Tanítványaimmal sem szeretek megtaníttatni hangról-hangra számokat, hiszen nem azt szolgálja, hogy kialakuljon valakinek a saját stílusa. Ehhez zenei látásra és globális zenei gondolkodásra van szükség. Ezt tartom fontosnak, és ezt próbálom átadni a tanítványaimnak is.

Az European Mantra, illetve a másik projekted a Fodo vélhetően nem üzleti vállalkozások, ebből alig lehet megélni, tehát arra következtetek, hogy ez a muzsika közelíti meg leginkább a benned lévő Zenét.

LP: Per pillanat igen. Borlai Gergő, Papesch Péter és Nagy János barátommal ebben a zenekarban tényleg nem kell megfelelnünk, csak a saját elvárásainknak. Szabadok vagyunk, kompromisszumok nélkül. Különböző zenei közegből érkeztünk, így különböző zenéket hoztunk magunkkal, amit a fúziós zenekarokkal szemben nem beolvasztottunk, hanem nagyon is tettenérhetően láttatunk az EM repertoárban. Ettől a zene néha szélsőséges, de kvázi fiatalokként mi magunk is azok vagyunk.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

LP: Gitárosként a nemrég megjelent European Mantra lemezre, hangmérnökként a legutolsó Kaltenecker Trio lemezre.

Mikor dőlnél elégedetten hátra, hogy elérted azt, amit a te zenei felkészültségeddel, a mai magyar zeneipari preferenciák mellett el lehetett érni?

Válasszuk ketté a dolgot. Egzisztenciális oldalról nézve elmondhatom, hogy megélek a zenéből, ami jó, de itt meg is áll a történet, hiszen pillanatnyilag esélyt sem látok, hogy továbblépjek, biztos egzisztenciát alapozzak meg, esetleg 8 év albérlet után saját ingatlanom legyen. Zenei oldalról pedig egyszerű a válaszom: nincs megnyugvás. Amíg csak zenélni fogok, remélem még nagyon sokáig, soha nem fogom mondani, hogy most aztán hátradőlhetek, ennél többet nem érdemes elvégezni.

(Az interjú eredetileg a Rockinform-ban jelent meg.)