Véletlen előkerült néhány régebbi interjúm, ezeket haladéktalanul közkinccsé teszem. Ha nem is sorban, de így már az ország szinte valamennyi kiemelkedő gitárosával olvasható interjú a blogon (Alapi Steve, Lukács Péter, Tátrai Tibusz, Szűcs Antal Gábor, Szekeres Tamás).

Sok fiatal gitárnyűvő soha be nem teljesülő álma, hogy olyan neves rockzenészekkel turnézzon együtt szerte a világon, mint Ken Tamplin, Tony MacAlpine, Mike Terrana, vagy Ian Perry. Szekeres Tamásnak ez magadatott, igaz, a sikerhez szükség volt a hangszeres tudás és a profi management mellett Tamás fanatizmusára és zenei alázatára is.

Szólókarrierje a 80-as évek végén kezdődött, első instrumentális lemeze (Guitarmania) megjelenésével. Rá két évre már az MTV legrangosabb európai rockműsorában, a Headbanger’s Ball-ban ad interjút és mutatják be "Guitartales" lemezét. 12 szólóalbum után jelenleg a magyar rocklegendával az Omegával dolgozik. Tamást a Omega turné agárdi zárókoncertje után kérdeztem, múltról, jelenről és a közeljövő terveiről.

RI: A sikeres turnézárás utáni ünnepi hangulatban lehetek-e egy kicsit provokatív?

SzT: Legyél!

RI: Ha a koncerten találomra megböktem volna a vállát néhány jelenlévőnek, kérve, hogy legyenek szívesek a színpadon állók közül megmutatni nekem A Gitárost, tízből tízen valószínűleg Molnár "Elefánt" Györgyre mutatnak. Azzal együtt, hogy minden tiszteletem Elefánt és az Omega zenei örökségéé, nem hálátlan ez egy kissé?

SzT: Egyáltalán nem, sőt! Elmondhatatlan szerencsésnek érzem magam, és hálás vagyok, hogy az Omegában játszhatok. Lehet, hogy meglepő, de nekem gyermekkori álmom, hogy az Omega hattagú és Elefánt mellett én vagyok a másik gitáros. Úgyhogy sokkal inkább büszkeséget érzek, mintsem igazságtalanságot. Ilyen egyáltalán fel sem merült bennem. Arról nem is beszélve, hogy az Omegával 1994 óta dolgozom együtt, számtalan koncerttel a hátunk mögött, így arról sem vagyok meggyőződve, hogy a koncertrejáró rajongók előtt ismeretlen lennék. Lehet, hogy abból a bizonyos tíz emberből talán néhányan rám mutatnának. De mondom, számomra ennek nincs semmilyen jelentősége.

RI: Ha már itt tartunk, meglehetősen ellentmondásos információim vannak az Omegán belüli státuszodról. Az biztos, hogy több vagy, mint kisegítő turnégitáros. De tagja vagy-e az Omegának?

SzT: Mint mondtam, az Omega és köztem több, mint 10 éve tartó nagyon szoros baráti és munkakapcsolat van. Ez a kapcsolat azonban kölcsönös. Kóbor Mecky-éktől rengeteg segítséget kapott és kap a mai napig a Szekeres Tamás Project, és én is segítem őket a lehetőségeimhez képest. De hogy a kérdésedre válaszoljak, az Omegán belüli pontos titulusom: tiszteletbeli tag.

RI: Akkor, mint tiszteletbeli tagot, talán kérdezhetlek az új Omega lemezről. Egy bulvárlapban azt olvastam, hogy készül az új lemez. Bulvárlapról lévén szó, az ember forráskritikával él…

SzT: Az biztos, hogy lesz új Omega lemez, de egyelőre még csak az előkészületeknél tartunk, a dalszerzési fázis előtt… Tény azonban, hogy jelenleg is komoly munka zajlik a stúdióban. Most rögzítünk egy anyagot Elefánttal. Ez egy közös Molnár György-Szekeres Tamás lemez lesz, ami reményeink szerint a közeljövőben fog megjelenni.

RI: Instrumentális anyagról van szó?

SzT: Részben. Kb. felében instrumentális, felében énekes lemez lesz.

RI: Ez a koncepció más esetében talán furcsának tűnhet, neked a "Dreamlake" album óta szinte specialitásod. Hallani lehetett arról is, hogy a Mirigy-gitáros Ambrus Zolival is szervezkedtetek…

SzT: Annyira, hogy ez a lemez már el is készült, csak kiadásra vár.

RI: Felében instrumentális, felében…

SzT: Pontosan. Ezúttal is ez volt a koncepció.

RI: Ahogy most hallgatlak, úgy tűnik, rendesen zajlik körülötted az élet. Ehhez képest továbbra is úgy érzem, hogy szólóban kevésbé vagy aktív. A legutóbbi lemezed, a "King Street Blues" is meglehetősen csendben érkezett meg a lemezboltokba. Néhány éve még vidékre is rendszeresen szerveztetek koncerteket, hangszerbemutatókat, amelyek mára megszűntek, nem beszélve a honlapod (guitarmania.hu) frissítéséről…

SzT: A vidéki koncertek nekem is nagyon hiányoznak. Ám tudomásul kell venni, hogy az általad említettek jelentős része, köztük a fellépések, meglehetősen sok pénzbe kerülnek. Régebben a külföldi turnékból befolyt pénzből lehetett ezeket szponzorálni. A másik komoly ok, hogy a zeneipar az internetes letöltéseknek köszönhetően meglehetősen sok pénztől esik el, aminek következményeit közvetve a SZTP is megérzi. Az általad érzékelt "passzivitás" mögött tehát elsősorban az anyagiak vannak. Ezzel együtt az SZTP létezik, ebben az évben tanítványaimmal együtt adtunk nagysikerű koncerteket a Wigwam Rock Klubban, ahol saját és külföldi előadók számait is játszottuk. Két klasszikusgitár-lemez felvételeit is befejeztem, tehát valóban nem unatkozom.

RI: Nemzetközi színtéren is maradandót alkottál. Találkozhatunk–e a neveddel a jövőben olyan minőségi produkciókban, mint pl. az első Ian Perry's Consortium Project "Chains of Fear" című dala, amihez hasonló igényességű Hard Rock felvételt csak lupéval érdemes keresni a magyar piacon.

SzT: A közeljövőben a hazai elfoglaltságaim miatt nincs ilyen terv, hosszútávon pedig bármi megtörténhet. A külföldi turnékról, szereplésekről annyit kell tudni, hogy túlnyomórészben munkakapcsolatokról volt/van szó. Tehát az érintett előadók menedzsmentjei szervezik meg a turnét, vagy lemezfelvételt, hozzák össze a zenészeket, a művész pedig eljátsza amit kell. Ennek köszönhetően van olyan zenész a nemzetközi hard rock/heavy metal életben, akivel bár játszottam együtt, mára semmilyen kapcsolatban nem vagyunk. Ilyen pl. Ken Tamplin, akinek észak-amerikai turnéján gitároztam. Ez külföldön természetes.

RI: Néhány éve még, ha egy rockgitáros, mondjuk a 12. fekvés (a gitárnyak testhez közelebb eső része) fölött próbált pilinckázni, könnyen szalonképtelenné válhatott, mondván a gitárszóló túlhaladott dolog. A helyzet talán némileg javult, ugyanakkor még mindig hallani olyat, hogy kiadók, producerek megnyirbálják a zenész ilyen irányú törekvéseit. Te, aki tudod, hogy mi munka fekszik abban, hogy egy hangszer azt mesélje el, amit az előadóművész szeretne, hogyan fogadtad a hangszereiken képzetlen zenészek nagyképű nyomulását a (rock)médiában?

SzT: Szerencsére én egy relatíve zárt világban élek. Az én köreimben nem szokás azzal előrukkolni, hogy iktassuk ki a szólókat, vagy helyettesítsük be egy rap betéttel, mert az sokkal divatosabb. Ezért valójában nem is tudom, hogy milyen mértékben van jelen a hangszeresek elhallgattatása a zeneiparban. Ugyanakkor hall és lát az ember azért bizonyos eseteket, ami elszomorító. Azt gondolom, hogy ez diszkrimináció. Csak örülni tudok, hogy a közvetlen környezetemben ezek a hatások nem érvényesülnek. Sem a SZTP-ben, sem az Omegában nincs ilyen értelemben megkötve a kezem.

RI: A legutóbbi Rockinform interjú idején 28 gitár büszke tulajdonosa voltál, és a régebben eladott hangszereidet is próbáltad felkutatni, hogy visszavásárold őket. Jelenleg hány gitárod van és sikerrel járt–e az akciód?

SzT: Jelenleg úgy 50 körül, nem tudom pontosan. Sajnos nem bukkantam az eladott hangszereim nyomára, pontosabban egynek igen, egy Gibson Explorer-nek, de ezt meg átfestették, így nem volt értelme visszavásárolni.

(Az interjú a Rockinform 2005. szeptemberi számában jelent meg)

Túrisas