ÚJRA ÚTON - Beszélgetés Király Istvánnal

Gitárbarátok! Vigyázó szemeiteket Északkelet-Magyarországra vessétek! A fiatal miskolci tehetség, Bodor Máté nemzetközi sikere után ezúttal Mátészalkáról jelentkezett be Király István "On The Road Again" című első szólólemezével (lásd itt), ami a legszigorúbb elbírálási szempontokat figyelembevéve is világszínvonalú produkciót rejt. Nem titkolt büszkeséggel kérdezgettem a gitárost.

RI: István, vágjunk a közepébe, mert nem hagy nyugodni a kérdés. Miért éri meg lemezt felvenni, kiadni úgy, hogy kis túlzással a legbiztosabb beszerzési forrás egy mátészalkai könyvesbolt? Ennyire nem érzékelitek a realitást, vagy ennyire megszállottak vagytok?

KI: Igen, ez így valóban túlzás, szerencsére nem csak ott lehet beszerezni. Tény, hogy nagy kihívást jelent a terjesztés, de az internetes eladások azért elég szép eredményt mutatnak. Elsősorban erre építünk, nem volt illúziónk, az eredeti koncepció is ez volt. Emellett persze a kérdésben foglaltak másik része is helyálló, természetesen megszállottak is vagyunk, a valóság pofonjai pedig nem igazán érdekelnek. Szeretünk zenélni és ez a legtöbb nehézségen átsegít.

RI: Nem lehet nem észrevenni, hogy a kísérőcsapatod mekkorát muzsikál "alattad". Még a nemzetközi mezőnyben is nagyon ritka az olyan instrumentális gitáranyag, ahol a kísérőzenészek így érvényesülnek, már ha egyáltalán játszanak a gitároson kívül mások is a lemezen…

KI: Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy zenekaromban, a G-Jam Projectben, ilyen zenészekkel dolgozhatok. Jól látod, megpróbáltam olyan dalokat írni, ami nem csak a virtuozitásról szól, hanem a többi hangszert is hallhatóvá teszi. Persze ehhez zenésztársaim kimagasló tudására és rutinjára is nagy szükségem volt. Arra törekedtem, hogy lehetőleg minél szárazabb, letisztult hangzást érjünk el, mellőzve minden digitális trükköt vagy ketyerét.
RI: A kedvencek felsorolása, illetve a koncertrepertoár alapján (Greg Howe, MacAlpine, Vai) igazi gitárhős lemezre számíthat a gyanútlan hallgató, ehhez képest ez egy szellősebb, amolyan Kotzen-féle blues/funky rock. Gyaníthatóan ez az a stílus, ami igazán közel áll hozzád, vagy tévedek?
 
KI: Nem tévedsz. A lemezen hallható stílus és zenei megközelítés az, ami teljesen a szívemből jön. Természetesen, mint a legtöbb gitárosnak, nekem is volt "egy perc alatt tízezer hangot akarok lejátszani"  korszakom, de igazán ez a szellősebb, hangokkal és skálákkal kevésbé túlterhelt zenei világ, amiben leginkább otthon érzem magam. Gyakorlás közben azért a mai napig "megkötök egy-két pulóvert", de csak a magam szórakoztatására, bevallom, hosszú távon nem nagyon élvezem.

RI: Hogy indult a G-Jam Project?

KI: A G-Jam Project zenekart 1995-ben hívtam életre azzal a céllal, hogy a magyar zenei palettát olyan stílussal színesítsem, ami az országban addig - de mondhatni, hogy a mai napig - sokak számára ismeretlen volt. Ez az úgynevezett instrumentális műfaj, mely az énekhangot mellőzve a hangszereket helyezi előtérbe, s azok virtuozitására épül, jelen esetben a gitárra.

RI: Testvéred is játszik a lemezen, tehát vélhetően muzsikus család vagytok. Mennyiben határozta meg nálatok a mindennapokat a zene, hogy formálta ízlésedet, és miért éppen a honlapodon felsoroltak lettek a kedvenceid?

A basszusgitárosunk, Király Gyula nem édestestvérem, hanem édesapám testvére, akivel nagyon régen együtt játszunk már. Mióta az eszemet tudom, szüleim révén folyamatosan a zenében élek. A családban szinte mindenki talált magának hangszert, néha együtt is zenélünk az öröm kedvéért. Az ízlésem alapjait természetesen a szüleim által preferált zenék adták meg. Jó kiinduló alapnak bizonyultak a 60-70-es évek rockzenéi. Akik pedig gitárosként a legnagyobb hatással voltak rám, hát értelemszerűen kedvencek lettek, ilyen egyszerű.

Túrisas

Címkék: interjú