Kiadó:
Frontiers/Marquee/Avalon

Honlapok:
www.royalhunt.com
myspace.com/royalhuntmusic

Tekintve, hogy a Royal Hunt mindig is elsősorban André Andersen-ről szólt, tulajdonképpen vele illene kezdenem. A hórihorgas billentyűs-zeneszerző személye körülbelül csak annyira hangsúlyos a bandában, mint mondjuk Richie Blackmore annak idején a Rainbow-ban. Most mégis inkább Mark Boals-szal kapcsolatosan szeretnék tenni néhány rövid, de annál velősebbb megjegyzést. Túrisas cimbora korábban már találóan megfogalmazta, hogy Boals egyazon dalban képes zseniális, szárnyaló teljesítményű csodatorokként és fejhangon visító, ölésre szánt malacként megnyilvánulni (erről bővebben itt).

Az utóbbi időben azonban mintha "megkomolyodott" volna; vagy meggyőzték mások, vagy magától belátta, hogy a magas regiszteres kilengések helyett az arany középutat kell választania. Minden a Magnus Karlsson nevével fémjelzett "The Codex" projekttel kezdődött, ahol kifogástalanul, minden sallangtól mentesen énekel (lásd itt). Talán a parókájával együtt lehámozta magáról az indokolatlan zsenánt attitűdöt is. Szerencsére a nemes egyszerűséggel csak "X" névre keresztelt új RH album folytatja ezt a törekvést. Csak a "Back To Square One" legvégén rekeszt egyet, de az ott és úgy éppen a helyén van.

Úgy tűnik, azoknak lett igazuk, akik azt mondták, hogy a 2008-as "Collision Course/Paradox II" egyfajta új kezdet lesz a dán neo-klasszikus hard rock csapat életében. Halványulni (sajnos még nem nyomtalanul eltűnni) látszik a zavaróan szintetikus hangzás, dögösebb, kövérebb a zenei fogalmazás, és - hál' Istennek! - egyre hangsúlyosabb szerepet kap az egyáltalán nem fakezű gityós, Marcus Jidell is.

Andersen mester újfent egy átfogó koncepció mentén bontja ki zenei ötlet-csokrait: akad itt kifejezetten húzós nóta (End Of The Line, Blood red Stars, Falling Down), nagyszabású líra is (The Last Leaf), de gyenge, unalmas dal egy sem. A "Shadow Man" első másfél perce ugyan nem éppen kívánatos lólábként lóg ki, ráadásul kínosan emlékeztet a Uriah Heep agyonjátszott és közhelyes slágerére, a "Lady in Black"-re, de a végére itt is sikerül összekapniuk magukat. Azt kell mondjam, ezen az apró motívumon kívül egyszerűen nem tudok belekötni az új anyagba. A Royal Hunt előállt pályafutása egyik legerősebb albumával, és a borító is nagyon király!

Tartuffe