Jó mostanában kérlelhetetlen thrash-rajongónak lenni. Azon túl, hogy soha nem tapasztalt minőségben és energiával gyilkolnak a stílus klasszikus bandái, tejben-vajban fürdetve a lojális fanatikusokat, felnő mellettük, vagy inkább melléjük egy új és tehetséges thrash-generáció is.

A hasonlat persze képzavar, mert egy büszke thrashert nem tejben és vajban fürdetve kell megalázni, hanem vérzivatarban edzeni, vagy halált szórni rá barátilag, mindenesetre a lényegen nem változtat; nagyon szigorú pénzügyi gazdálkodásra van most szüksége annak, aki a műfaj kiváló megjelenéseit, klasszikusokat és újakat egyaránt szeretné a gyűjteményében tudni.

A második lemezét megjelentető és gyorsan hírnevet szerző Bonded By Blood (Aki nem találja ki azonnal, honnan a zenekarnév, az visszavonhatatlanul gumi thrasher!) természetesen kaliforniai, és hitelességük kétségbevonhatatlan. Elég egyszer rájuk nézni, hogy egyértelmű legyen; ezek a legények thrash-re születtek, és elég egyszer meghallgatni őket, hogy egyértelmű legyen; Jose "Aladdin" Barrales hangja az a faktor, amitől megremeghet a magasra helyezett léc. Helyében én azt kérném a Dzsintől, hogy a lámpa szelleme kezdjen ezzel valamit, mert a nagyon is minőségi cséphadarás ellenére, már feszengtem a végére az idegesítő acsarkodástól, még úgy is, hogy a thrash lényege szerint nem a tiszta intonálásról szól. De ez azért túlzás.

Be kéne még arról is számolni, hogy az Exiled To Earth a világ első thrash-konceptalbuma, amiért hurrá, de értelmét ettől még nem látom. Megy a folyamatos, homogén dara, tökéletes technikával, mialatt a távoli jövőben történik valami zavaros, Föld-elfoglalós, visszafoglalós, lövöldözős sületlenség. Nagyon izgi biztos, de számomra tök érdektelen. Ettől nem lesz sem jobb, sem rosszabb a lemez. Abban látnám a megoldást, ha Aladdint száműznék a zenekarból, és e sztori köré kerekítenének egy jó kis lemezt, egy új, karizmatikusabb énekessel.  

Túrisas