Kiadó:
SPV/Steamhammer

Honlapok:
www.angra.net
myspace.com/angraofficial

Az Angra utoljára 2006-ban jelentkezett "Aurora Consurgens" című albumával, amely annak ellenére, hogy méltatlanul kevés visszhangra talált szakmai körökben, egyértelműen az együttes legérettebb, legkiforrottabb anyaga volt. Ezután hosszas nyűglődés következett; problémák a menedzsmenttel és a brazil kiadóval, valamint kreatív széthúzás a tagok között. Az Angra háza táján egyébként is mindig nagy volt a jövés-menés, egyedül Rafael Bittencourt, a második szólógitáros tekinthető alapító és folyamatosan aktív tagnak. Bittencourt - aki nem tévesztendő össze Nuno Bettencourt-tal, az Extreme extrém kezű gitárosával - előállt egy felejthető projekttel (Brainworms - I, 2008), Edu Falaschi énekes az Almah formációval adott ki két lemezt, Kiko Loureiro jazz rock-ban utazott, miközben Tarja mellett sündörgött, Aquilas Priester ütős pedig addig püfölte a "bőröket" a Hangar kötelékében, amíg az Angra újra Ricardo Confessori-t ültette be helyette a dobszerkó mögé.

Szóval az elmúlt négy év elég izgalmasan, mozgalmasan telt az Angra tagjai számára, a rajongók pedig a hosszabb kihagyás ellenére töltekezhettek a különböző oldalági hajtások gyümölcseivel. Én elsősorban Kiko Loureiro tavaly megjelent instrumentális lemezével, a "Fullblast"-tal (2009), valamint a Hangar igen jól sikerült "Reason of Your Conviction" című anyagával (itt) vigasztalódtam. Persze mindez nem feledtette velem, hogy egy pályafutása óta folyamatosan fejlődő, egyre jobb lemezekkel jelentkező banda pályafutása derékba törni látszott (még a honlapjuk is szünetelt egy ideig). Nagy volt tehát az örömködés, mikor végre bejelentették egy új lemez megjelenését, amelyet Shakespeare utolsó drámájának, "A Vihar"-nak témájára alapoztak.

Az "Aqua" ízig-vérig Angra termék: ahogy már megszokhattuk, euro-power tempók keverednek brazil törzsi ritmusokkal, neo-klasszikus és folk elemekkel, de egyre hangsúlyosabbak a progresszív, már-már jazz-be hajló megoldások. Nem egyszerű, gyorsan megszerethető anyag ez, sokat kell barátkozni az összetettebb témákkal. Ezúttal kissé visszaszorultak a szárnyaló, szépen ívelt euro-power-es dalszerkezetek (mondjuk ez a kislemezes "Arising Thunder"-ről éppen nem mondható el). Szálkásabb, komorabb - hogy is mondjam csak? - érettebb, agyasabb lett az egész. Ez biztosan nem lelkesíti föl azokat a rajongókat, akik a mostanában visszaszorulóban lévő stílus vérfrissítését várták az Angrától. Bizony a Stratovarius és a Sonata Arctica után az Angra is túllépni látszik az elszánt és kiszámítható trappolások kényszerű elvárásain. Efölött lehet keseregni, krokodilkönnyeket hullatni, de lehet akár lépést tartani - még ha immáron lassabb tempóban is - az élet szükségszerű változásaival, vagy ha úgy tetszik, a zenészek belső fejlődésével.

Ami engem illet, az "Aurora Consurgens" annak idején jobban eltalált, de idővel lehet, hogy az "Aqua" is beköltözik a hallójárataimba. Időt kell rá szánni...

Tartuffe