A német Fair Warning a rejtély maga. A világ kétségkívül egyik legjobb melodikus hard rock zenekara, amely 20 éves működése alatt csak a japperektől kapta meg az őket megillető elismerést. A világ többi része mindeközben nagyívben, magasról szarta le a bandát. Valamit  értek a zenéhez (bár ilyen kijelentésekkel csak óvatosan, mert Garael doktornak egészéves kihatással okozok sokkot, ha nem a teljesen tehetségtelen outsider hamis pózában tetszelgek), ezért halálos nyugalommal jelentem ki, hogy a Fair Warning több világslágert írt, mint bármelyik világhírű vetélytársa. Más kérdés, hogy önhibájukon kívül ezek közül egyik sem lett világsláger... De legalább megírták és néhány jappernek rendre elő is adják a minőséghez illő és nagyságú arénában.

Ha a sikertelenség okain agyalunk, esetleg eszünkbe juthat, hogy az álmoskönyvek szerint a melodikus hard rock színtéren  illik a női szívek elrablójának is lenni, ha valaki sikert akar, márpedig tény, hogy a FW-tagság ilyen tekintetben jelentős deficitet mutat. Engelke (gitár) és Ule Ritgen mára leginkább egy házasságában elhanyagolt, idősödő, boldogtalan asszony fizimiskáját hordja, ráadásul ők még chippendale-fiúk C. C. Behrens doboshoz képest, aki egy dinári tipusú lapaj, leginkább Surda (Forró szél sorozat) és Shrek törvénytelen gyermekeként definiálható. Ilyen kondíciókkal márpedig nehéz szíveket rabolni, és ha Tomy Heart énekes nem teljesít erőn fölül, nem hiszem, hogy sok strigulát sikerül a turnékon behúzni. Még Japánban sem.

Nem lehet mindenki Bon Jovi, tiszta sor. Egyébiránt más tekintetben meg nagyon is áll az összehasonlítás. Bon Jovi '92 óta az előző albumok slágereiből él, azóta társszerzők igénybevételével kiizzadtak egy "It's My Life"-ot és kb. meg is vagyunk az egyenleggel. A FW pedig 1992 óta kezdi futószalagon ontani az arénaslágereket. Innentől kezdve pedig vitán felül a németeknek áll a zászló. Sambora zseniális gitáros, de amíg Engelke szárnyal, nem mellesleg egy géniusz (versecském itt olvasható), akit speciális, négy oktávos hangszere és páratlan dallamérzéke miatt minimum ismernie illene  minden gitárosnak, addig Sambora kreatív energiáit most leginkább az AA (Anonim Alkoholisták) összejöveteleken való megjelenés és megfelelés kötik le. Túlzok (mint mindig), de egyetlen európaiként küldetésem a zenekarra fordítani a figyelmet, ha már voltatok szívesek ignorálni őket.

A DVD két koncertet rejt, egy 13  és egy hosszabb, 21 nótás tokiói fellépést. Reálisan nézve korrekt, abszolút profi munka, de azért nem földindulás, mind hangban, mind képben készült már lenyűgözőbb DVD is, de ezt csak azért írom, hogy világos legyen: abszolút reálisan látom a zenekar helyét a rockszíntéren és mentes vagyok mindenféle elfogult véleménynyilvánítástól.

A Fair Warning zenekart és Helge Engelke gitárost nem ismerő melodikus rockbarátoknak ez kötelező kiadás, amit ezúton rendelek el. Ha csalódtok, visszafizetem a DVD-be ölt megtakarított pénzeteket. Emiatt egyébként halálosan nyugodt vagyok.

Túrisas