Voodoo Circle: Broken Heart Syndrome (2011)

Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.voodoocircle.de
myspace.com/voodoocircleband

Szívesen megnéznék egy Alex Beyrodt vs. Axel Rudi Pell ketrecharcot. Valószínűleg fél perc sem kellene ahhoz, hogy a bírák technikai K.O.-ra hivatkozva leléptessék "Túró" Rudit. Beyrodt bizony százszor jobb gitáros, de zeneszerzőként sem marad el Pell mögött (akinek azért vannak jó nótái). A Voodoo Circle David Readman-nel és Matt Sinner-rel megerősítve letaszította trónjáról a jó öreg Pell-t, mert immáron eldőlt, hogy a Blackmore-féle Rainbow által teremtett tiszteletreméltó hagyományok leghitelesebb, legtehetségesebb képviselője Alex Beyrodt.

Gitározás tekintetében nem volt kérdés, hogy ki az esélyesebb versenyző, de a Pell csapatában éneklő Johnny Gioeli kiváló teljesítményét csak a "német" Coverdale, azaz David Readman igazolásával lehetett megközelíteni. Pell minden bizonnyal már a 2008-ban kiadott első lemez hallatán pánikba esett, a "Broken Heart Syndrome" megjelenése pedig már fölért egy irdatlan gyomrossal, ami után hétrét görnyedve, levegő után kapkodva  hátrált a mázsás pofonok elől. De nem akarom én ezt az értékelőt szegény Pell-re kihegyezni!

A Voodoo Circle mindent tud és mindent fölvonultat, amit annak idején a Deep Purple-től, Rainbow-tól és a Whitesnake-től hallottunk. A hatások olyan hivalkodóak, hogy az már néhány szám esetében kifejezetten kínossá válik. Pl. a "Devil's Daughter" - hogy is fogalmazzak finoman? - csúnyán megbukna az apasági vizsgálaton, mert ennek a kislánynak bizony nem az ördög, hanem a "You Keep On Moving", pontosabban David Coverdale és Glenn Hughes az apukája. Szerencsére nyomokban más hatásokat is föl lehet fedezni, pl. egy kis Hendrix-et a "Blind Man" című balladában.

Beyrodt ízléses, bár tökéletesen önállótlan szintézisét teremtette meg mindannak, amit a Deep Purple és utódzenekarai már megkomponáltak, nem szorítkozván a "klasszikus" korszakra, vagyis a '70-es évekre, hiszen itt-ott villant egyet a "Perfect Strangers" és a "Slaves and Masters" világa is. Olyan az egész, mintha egy "meddley"-t hallgatnánk a "Cry Free" tolmácsolásában; a Voodoo Circle is nyugodtan vállalhatná a Deep Purple/Rainbow tribute zenekar címkét. Lehet, hogy Németországban ők kísérik Jon Lord koncertjeit?

Tartuffe

Címkék: lemezkritika