Engem is meglepett, nem gondoltam volna, hogy ilyen sok Falconer-t hallgatok, de az iPod statisztikám nem hazudik. A legtöbbet hallgatott zenekarok között, bizony előkelő helyen, ott a Solymász. Az oka pedig az lehet, hogy a zenekar hol emelkedett, hol lírikus hangulatú, de alapvetően gitárgazdag, riffelős folkmetalja számomra szinte bármikor és bármilyen hangulatban befogadható, szemben a kezelhetetlenül elhatalmasodott  folkmetal kínálat ősduhaj-mulatós vagy éppen morcos, hörgő-börgő hőbörgő leágazásaival, amelyekre azért (egyre) ritkábban szottyan kedvem.

Az Armod változást hozott. Weinerhall főnök lecserélte az angolt a svéd anyanyelvre, lecserélte a saját szerzeményeket tradicionális svéd folkdalokra, de szerencsére a gitárokat nem cserélték le nyekelharpára (svéd népi hangszer, átmeneti típus a tekerő és a vonóshangszerek között), ezért a zene alapvetően maradt olyan, amilyennek megszerettük.

Ne adjátok ki az elérhetőségeim a Svéd Népzenei Társaságnak, de meglátásom szerint a svéd folk kevesebb jó melódiát hozott össze zusammen, mint jó Weinerhall egyedül. Az egészet hallgatva olyan érzésem van, mintha erre a lemezre kerültek volna fel a Falconer bónusznak, maxira, parkolópályára, kukába, stb. szánt dalai. Sehol egy "Northwind", sehol egy "Clarion Call". A legutóbbi "Beggars And Thieves" nagyságrendekkel hallgathatóbbra sikerült a saját dalok ellenére, vagy ezek szerint éppen azért.

Megijedni azonban egyáltalán nem kell. Mathias Blad hajlékony, gyönyörű hangja, Jimmy Hedlund szenzációs gitárjátéka a Fásy-féle Mesterhármast is közepesen hallgathatóra túrbózná egy pillanat alatt. Így az új Falconer is minőség, sőt lehet, hogy valakinek velem szemben nagyon is bejönnek a svéd nyelven előadott népdalok.

Túrisas