Profusion: RewoToweR (2012)

Kiadó:
ProgRock Records

Honlapok:
www.profusion.it
myspace.com/profusionrock

Azt hiszem, eddig sem árultam zsákbamacskát: a progresszív műfaj ínyence vagyok (mint pl. a boroké is, bár Kotta ezirányú szenvedélye - főleg a magyar szőlők nedűinek tekintetében - valószínűleg jobban informált), és mániám, hogy levadásszak a nagy közösség előtt totál ismeretlen megjelenéseket. Portyáim során szerencsére ráakadok nagyon értékes darabokra is, itt van mindjárt a Beyond The Bridge, akik suttyomban egészen az összesített 2011-es toplista negyedik helyéig kúsztak.

A Profusion a toszkán Siena városában alakult talján progresszív rock együttes, akik első, saját kiadásban megjelentetett lemezük után (One Piece Puzzle - 2006) leszerződtek a ProgRock Recordshoz és most, februárban készülnek piacra dobni második albumukat. Az első anyagot - bevallom - nem ismerem, de a furcsa (tükrös trükkös) címmel megfejelt "RewoTower" egész tetszetős darab.

A profusion jó, jellegzetesen olasz dallamérzékkel tálalt progresszív muzsika, amelyben a vokális témák és a billentyűk dominálnak. Talán túlságosan is. Alig-alig akad benne gitárszóló, s ami van, az sem igazán hangsúlyos, pedig amikor Thomas Laguzzi gitáros végre rászánja magát, nem is tűnik igazán kolbászujjú favágónak (lásd: "Dedalus Falling").

A progresszivitásuk elsősorban abban nyilvánul meg, hogy szabadon szemezgetnek különböző zenei irányzatokból, stílusokból; pl. akad itt egy kis szamba (So Close But Alone), némi törzsi színezetű világzene (Tkeshi), de még egy népszerű grúz dal földolgozása is simán belefért (Chuta Chani). A számok között a közös nevező egy intelligens prog-rock alap, amúgy Urbandux, Sinestesia és esetenként Riverside módra.

A Profusion magyar jelentése kb. "túláradó bőség" és ez nem is jár messze a valóságtól, ha azt vesszük alapul, hogy milyen sok különféle hatás, hangulat, ízlés, zenei forma keveredik folyamatosan. Bárcsak gitár-gazdagabb lenne az egész, mint pl. a "The Tower" című, kétrészes, több, mint tíz perces opuszban! Akkor lájkolnám csak igazán!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika